Péntek este hét óra harminc perckor jelentek meg az első versenyzők, teljes létszám kb. 60—70 fő. Dícséretes tény a kevés érdeklődőhöz képest, hogy Pécsről is érkeztek versenyzők, sajnos a többi vidékről nem tolongtak a barlangászok. Az est csodás folyadéka a külön hűtővel felszerelt csapolt sör volt. A hozzávaló kánikula elkerülte a környéket, ez a fogyasztáson is látszott: 100 l fogyott el a hét-végén.Este diavetítés hazai feltárásokról és külföldi túrákról.
Szombat: versenykezdés 9 óra körül, befejeződött 20 órakor. A rendezőség csak találgatni tudott a helyezéseken, mivel a barlangi időt az utolsó pillanatig nem tudtuk, és mint láthatjuk, nagyon sokat számított az eredményekben. Egy-két hozzá-szólás a versenyhez:
Legszimpatikusabb csapat a KAJUMA (Kagyó, Juju, Kucsera Marci) volt. Show parádét prezentált a Függő komposzt csapata (Dénes, Bubba, Levi). A leány csapatnak sajnos nem akadt ellenfele, így hozták össze a kilencedik helyet (Pac, Szilágyi Nóri, Vera).
A győztesek, mint a videón is látható, egy közmondást személyesítettek meg, miszerint nem az overall teszi a barlangászt ügyessé, a leghitványabb gúnyákban gyorsult a Papp Ferenc klub I. csapata (Spe-Leo, Ligeti Marci, Gyurma). A gyorsaságban még mindig ott vannak, de nem legyőzhetetlenek (16’’)!
A győzteseket szorongató társaságban, két Papp Ferencest olvashatunk: Atyuka, Emil, és a lelkesedés bajnoka: Egri Csaba (BEAC). Versgyártásban a KAJUMA és a Vassemberek (Kismoha, Ferike, Vas Peti) a profik, a barlangban nagyon elszaladt a másodperc velük. Itt kell megjegyezni mindenki megnyugtatására, hogy minden csapat eltévedt a kifelé vezető úton. 16 csapat indult, ebből kettő alapfokú után közvetlen! Este pezsgőbontásos eredményhirdetés, utána dögös barlangász képek színvonalas minőségben. 11 órakor kezdődött el “a nap eseményei” videón, széles vásznon, nagy sikert aratva.
Vasárnap egyéni verseny a környék legnagyobb fáján. Új dobogós ember Németh Viktor.
Szokvány kötélpálya, spékelve létramászással és beg pakolással. A leányoknál volt egy kis riadalom (ifjú erős leány a láthatáron), de a két megszokott nagyágyúnk megoldotta egy évre a kérdést; de mi lesz jövőre? Hát ilyen izgalmakkal teli hét-végéje volt azoknak, akik kilátogattak a Pilisbe versenyzőként vagy nézőként.
Kissé rövidre sikeredett az összecsapás, de ennek ellenére reméljük, mindenki jól érezte magát. Nagy vágyunk, hogy jövőre új csapat nyerje meg a kupát (Gubacs, Szabó József, stb.), de ehhez több gyakorlás szükséges! Köszönjük szépen a szemétszedést a megjelenteknek, nagy segítség volt a rendezőségnek.
Itt köszönjük meg a versenyzők nevében is azt a sok ajándékot, utalványt (kb. 100 000 Ft), amit sponzoraink adtak: DUALP KFT, TENGERSZEM SPORT.
Helyezés | Csapat | I. áll. kőzet | II. áll. teszt | III. áll vers | IV. áll. kötél | V. áll. beszerelés | VI. áll. számkeresés | Össz idő |
1. | Papp Ferenc I. | 2’00” | ||||||
2. | Sarokvakolók | 0’00” | ||||||
3. | Függő komposzt | 1’00” | ||||||
4. | KaJuMa | 2’00” | ||||||
5. | Vassemberek | 0’30” | ||||||
6. | Gilisztaűző varádicsok | 2’00” | ||||||
7. | Túl a csúcson | 0’30” | ||||||
8. | APEH | 3’30” | ||||||
9. | Cherry-cherry lady | 1’00” | ||||||
10. | Air pastis | 3’00” | ||||||
11. | XXX | 4’00” | ||||||
12. | A jó, a rossz és a csúf | 1’00” | ||||||
13. | Birkák kussolnak | 3’00” | ||||||
14. | 2 nő 1 eset | 2’00” | ||||||
15. | Csacsiga | 3’00” | ||||||
16. | 3 kismalac | 2’30” |
Szervezők:
FTSK és Ariadne barlangászklub