Jelentkezés a 2018-as Szakmai Napokra

Nyomtatás

24. Szakmai Napok

2018. november 16-18. Sopron

  Társulatunk idén is megrendezi a BARLANGKUTATÓK „Szablyár Péter” SZAKMAI TALÁLKOZÓJÁT. A rendezvénynek ez évben Sopron ad otthont. Az előadások, és a már hagyományosnak mondható péntek esti 3D vetítés a Soproni  Egyetem által biztosított teremben zajlanak majd.

 Várjuk mindazok jelentkezését, akik tudományos vagy feltáró, fontos és/vagy érdekes barlangos vonatkozású tevékenységüket, eredményeiket kívánják a többieknek előadás vagy poszter formájában bemutatni.

 Előadással jelentkezni az alábbi linken található űrlap kitöltésével október 7-ig lehet: https://tinyurl.hu/eKSC/

Az előadásra jelentkezést meghosszabbítottuk október 14-ig!

 A részletes programot az előadás jelentkezések lezárása után tesszük közzé. A résztvevők a programfüzetet a helyszínen nyomtatott formában megkapják.

  A részvételi díj előre utalva (vagy a Társulat irodájában befizetve) 4000 Ft, a helyszínen fizetve 4500 Ft, MKBT tagoknak 2000 illetve 2500 Ft. Azon MKBT tagoknak, akik a 2019. évi tagdíjukat is rendezik (legkésőbb a helyszínen), 1000 Ft. A részvételi díj magában foglalja az absztrakt füzetet, a kávészüneti kávét és a szombat esti zsíroskenyér party-t is. A Társulat bankszámlaszáma: 10200830-32310384-00000000. Az utalást november 14-ig áll módunkban fogadni.

   A résztvevőknek kedvezményesen megszállni (2000 Ft/fő/éj) a belvárosban, a Róth Gyula Erdészeti Szakközépiskola kollégiumában lehet 2 vagy 4 ágyas kollégiumi szobákban, parkolási lehetőséggel. Szállást foglalni november 4-ig tudtok, a jelentkezéssel egy időben, a lentebbi kérdőíven. Fizetni a helyszínen, a kollégium portáján, a kulcsfelvételkor kell majd. Előre utalni tehát csak a regisztrációs díjat lehet!

  Regisztráció és szállásfoglalás:   https://tinyurl.hu/czES/

 A pénteki kirándulás délelőtt 11-kor kezdődik. Ennek keretében megtekintjük a Központi Bányászati Múzeum interaktív kiállítását, Bircher Erzsébet igazgatónő szakvezetésével. Ezután meglátogatjuk a közeli Brennbergbánya bányászati emlékhelyeit, ahol az ország első szénbányája működött. Jó idő esetén Gyovai Tomi vezetésével egy rövidet kirándulunk. A kirándulás végén betérünk a Bányásztemplomba, mely Magyarország egyetlen kocsmával egybeépített temploma.

A kirándulásra jelentkezni november 4-ig lehet, a technikai részletek a konferencia kiadványban szerepelnek majd.

Az idei Szakmai Napok keretében idén is megrendezésre kerül - immáron második alkalommal - a Maucha László Vándorupa. A kérdéssort Adamkó Péter állítja össze.

Készüljetek előadással, poszterrel és táncos lábbal!

 Kosztra Barbara, Muladi Beáta és Köblös Gabriella

Joomla SEF URLs by Artio