Résztvevők: Tóth Attila, Ambrus Gergely, Fábián Botond
Tavalyi sikeres feltárásunkat, a Quimby-ág felfedezését követően nehezen sikerült megszervezni a visszatérést: hol különböző elfoglaltságok, hol pedig az időjárás hiúsította meg a próbálkozásokat. Az Özvegycsináló omladékot mindenképpen biztosítani szerettük volna, és emellett persze mindnyájunkat vonzott az ismeretlen csábítása, így alig vártuk, hogy újra a Humboldt-terem plafonjára nézve hajtsuk álomra fejünket...
A tél megérkeztével, a karácsonyi ünnepek elmúlásával aztán kitűztük az időpontot, és gyűjtöttük a csapattagokat. Sorozatos lemondások után végül hárman maradtunk: Tóth Atesz és Ambrus Gergő mellett a Voronyában megismert kiváló kolozsvári barlangkutató barátunk, Fábián Boti csatlakozott.
A csapat péntek reggel gyűlt össze, gyűjtötte össze a felszerelések hiányzó részét, és indult útnak Sella Nevea felé. A 25 éves Volvo 460 GLE ismét jól vizsgázott, rekordidő alatt értünk ki a parkolóba, és még a délutáni felvonóval jutottunk fel a Gilbertihez. Irene boldogan üdvözölt minket. Este még ettünk egy tésztát, aztán hamar aludni tértünk a padláson – Boti előző éjjel érkezett Kolozsvárról, Gergő egy nappal azelőtt jött haza Amerikából, Atesznek pedig lőtték a pizsit!
Másnap reggel frissen, kipihenve ébredtünk, és indultunk meg a Rolo felé a ragyogó napsütésben. Nagyon kevés a hó a fennsíkon, szokatlan volt a nagy sziklák látványa télen. Egy utolsó pillantás a síelőkre, majd a szokásos játszmázás a Rolo szűk meandereivel, a Gortani kuszodáival - kényelmes tempóval, 4 és fél óra alatt értük el a bivakot. Az olasz bivakban van vagy 200 m kötél, lehet, hogy el lehetne kérni tőlük?
A bivakban meglepetésünkre találtunk kb. 50 alapcsavart, illetve egy fél kiló olasz kávét – tavaly óta tehát biztos jártak ott az olaszok! Lehet, hogy már mindent megtaláltak?! És ha nem a Quimbyben voltak, akkor hol? Mindenesetre másnap időben, reggel 6-kor keltünk, és 8-kor már úton is voltunk a Csőgörény felé. Az Özvegycsináló omladéknál szerencsére semmi változás nem történt egy év alatt. Úgy gondoltuk, a terem sarkánál egy biztonságosabb átjárót tudunk ásni. Neki is álltunk nagy lendülettel, és több köbméternyi szikla átpakolása ill. bontása után meg is teremtettük az összeköttetést! Azonban ez a rész még instabilabb, mint az eredetileg használt, és a friss gödör hamar omlani kezdett, majd el is tűnt a nagy kövek között. Így azon kívül, hogy az egész terület aktív kőbányaként fest, nem volt sok értelme a munkánknak. A tavaly átbontott szakasz viszont jól vizsgázott, bírta a rázkódást, így ezt fogjuk használni – azonban mindenkit szeretnénk emlékeztetni arra, hogy azért ez nem veszélytelen!
A pár órányi bontás után egy kicsit javítottuk a Quimby első kötelét (nagyon omladékos a teteje, várni kell amíg felmegy egy ember!), majd nekiálltunk a még ismeretlen járatok felfedezésének. A Csőgörény és a Quimby egy 120 fokos főirányú hasadék mentén alakult ki. Tavaly már nem volt időnk leereszkedni az első aknába, ahonnan vízesést hallottunk. Idén sokkal szárazabbak a körülmények, víznek nyoma sem volt. Az akna kb. 15 méteres, az alján meander indul, amit lefelé kezdtünk kutatni (felfelé még nincs bejárva!). A slószokat levéve, mindent hátrahagyva préselődtünk a szűk járatban, amelynek csak nem akart vége lenni. Átbontottunk egy szűkületet, aztán még egyet, aztán még egyet... A meander fosszilba csap át, aztán megint meanderbe, elágazás, újabb fosszil, és így tovább! Öt szűkületen átjutva, egyre nagyobb terekbe értünk. Egy jellegzetes, éles szögű visszafordulás után 20-30 m magas, gyönyörű fehér falú meander indul, melynek középső szintje bontás nélkül járható. Ebben vagy 150 - 200 m hosszan haladva – sosem akart vége lenni - egy újabb markáns, főirányú hasadék aljára jutottunk. A tér nagy, vagy 35 m magas. A talpán összeszűkül, de magasabban úgy tűnik, járható – kötél híján azonban itt meg kellett álljunk. Mindenesetre nagyon szép és ígéretes végpont!
Visszafelé egy elágazásnál egy még nem ismert irányt megnézve hirtelen erős huzatba ütköztünk. Nosza, követtük hát, és a kezdeti fekete, dagonyás fosszil hamar átcsapott egy szép meander felső járatává. Végül aztán kiszélesedett a tér alattunk, de lejutni kötél híján ismét nem tudtunk – azonban alul a kis tó illetve a jellegzetes csepegésnyomok látványa megragadtak emlékezetünkben.
Visszafelé megint végigszenvedtük magunkat a szűk járatokon, és boldogan másztunk ki a Quimby elejére. Az alsó szintet Végtelen Meandernek kereszteltük. Az összetett labirintusból mintegy 500 m-t jártunk (kúsztunk - másztunk) be, de még van bőven mit kutatni – legfontosabb a fehér meander végén levő hasadék kimászása illetve a fekete fosszilból jövő huzat útjának követése lesz.
A bivakba este 9-re értünk vissza, több fogásos vacsi után hamar aludni tértünk, hiszen másnap még sok munka várt ránk. Reggel megint korai keléssel, 8-kor indultunk vissza a Quimby végére. Kis átszereléssel némi kötelet nyertünk, találtunk egy rövid visszacsatlakozó járatot, és aztán az utolsó teremben kis mászással értük el annak a fosszilnak a bejáratát, amit már tavaly is kiszemeltünk magunknak. Hatalmas huzatborsókövek és persze erős kijövő huzat tanúsította, hogy jó helyen járunk! A kezdeti kuszoda után hamar kényelmes méretűre nő a járat, melynek iránya döntően északi. Mintegy 150 m után egy aknához értünk. Egy álfenéken átkelve (vigyázni!) az akna jobb oldalán szereltük be a kötelet. Kb 20 m- t leereszkedve ismerős helyre jutottunk: a tegnap felülről látott tavacska illetve csepegésnyomok köszönt ránk! Tehát a Végtelen Meanderbe innen is eljuthatunk (könnyű 10 m-es mászással fel kell majd jutni a fosszilhoz), megspórolva egy jó adag szűkületet. Ebből az irányból jött tehát a huzat a fekete fosszilba.
A másik irányban egy könnyű lemászással hamar megtaláltuk a fosszil folytatását. Itt már kényelmes, sétáló méretű a járat, kb. 45 fokos irányban, homokdombokkal az oldalán. Sőt, találtunk valamilyen állati ürüléket, illetve egy kisragadozó málladozó tetemét is! Újabb 120 m után aztán a járatnak hirtelen vége szakad – nagy üres térbe látunk be! Gergő nekiáll a szerelésnek, de hamar kifogy a kötélből, így vissza kell menni a Quimbybe még több kötélért. Ezzel felszerelkezve, egy 60 m mélyen levő álfenékre érünk. A hatalmas hasadék teteje a fosszil felett 50 m-re, az alja pedig alattunk még vagy 50 m-re van – így egy 5-15 m széles, mintegy 150 m magas hasadék-aknába jutottunk! A hasadék iránya újfent a 120 fokos főirány, azaz párhuzamos a Zeppelin Sirocco-járatával, és nem is lehet messze tőle!
Több kötél híján itt fordultunk vissza. Az aknát a Voronyánál használt szállító teherautó emlékére Gaz-66 Aknának neveztük el. Innen jön az erős huzat, amelynek egy része a Quimby-Csőgörény útvonalon jön be a Gortaniba, de egy jelentős része másfelé halad – ezt mindenképp le kell tisztázni!  A Zeppelin és a Sisma közötti fehér folt úgy tűnik, nagyon összetett járatrendszert rejt magában. A huzat forrása viszont mindenképp egy alsó bejárat kell legyen. Ráadásul a Zeppelinbe is befelé jön a huzat valahonnan (a Sirokkó-fosszil vége pedig légvonalban már nincs is olyan messze) Könnyen lehet, hogy egy közös helyről származik! Már csak két kérdésünk maradt: honnan jön, és hova megy...?
A Quimby és a Gaz-66 akna közötti, egy aknával megszakított, borsóköves fosszilis járatot Bubbáék folyosójának kereszteltük. A folyosóban igyekeztünk kijelölni a közlekedő útvonalat, illetve a maradványokat is körberaktuk kövekkel, kéretik óvatosan közlekedni!
Pár órás alvás után hajnalban indultunk a felszínre, amit aztán kényelmes tempóval, 6 és fél óra alatt értünk el. A bejáratból majdnem az összes hó elolvadt, ragyogó napsütésre értünk ki. Egy utolsó forró csoki a Gilbertiben, és irány haza – de reméljük, hogy hamarosan visszatérünk! Összességében elmondható, hogy a Quimby valóban csak előszobája volt a nagy barlangnak. A három nap alatt feltárt járatok (Végtelen Meander, Bubbáék Folyosója, Gaz-66 Akna) összhossza kb. 1 km, és a kérdőjelek számát csak tovább gyarapítottuk. Folytatás következik!
Ambrus Gergely