Lapunk legutóbbi számában már említést tettünk a Pelsőci-fennsík (vagy Pelsőci Nagy hegy) egyedülálló jellegéről, karsztjelenségeiről. Kiemeltük tipikus fennsík jellegét, melyet minden oldalról meredek karsztos lejtők vesznek körül. A észak-dél irányban megnyúlt, mintegy 10 km hosszú és 4 km széles fennsík lapos térszínéből csak az ősi, harmadidőszaki karsztosodásról árulkodó kúphegyek emelkednek ki, mint. pl. a Bérc, a Nagy-hegyes, a Kis-hegyes vagy a Tölgyes-tető. A fennsík nagy részét töbrök százai teszik tagolttá, sajátságosan hullámossá. Ezek a tál- vagy tölcsérszerű, néhány tíz esetleg száz méter átmérőjű mélyedések annyira jellegzetesek erre a tájra, hogy a Gömör-Tornai-karsztot, de különösképpen a Pelsőci-fennsíkot méltán tekinthetjük a Kárpát-medence klasszikus karsztvidékének. Némely töbör alján, esetleg az oldalán pedig  feketén tátong egy-egy zsomboly nyílása. Ezek a mélybe nyúló, rendszerint függőleges aknabarlangok szintén a Pelsőci-fennsík jellegzetes karsztjelenségei közé sorolandók. Milyen mélységbe vezetnek, mi található belsejükben, élnek-e bennük élőlények? Ezek a kérdések már régóta izgatták nemcsak a helybéliek fantáziáját, de felkeltették a kutatók érdeklődését is. Mára a Pelsőci-fennsík ezidáig ismert zsombolyait a barlangutatók már részletesen feltárták és feldolgozták, így a feltett kérdésekre is ismertté vált a válasz. A kutatások eredményeképpen kiderült, hogy az itteni zsombolyok természettani szempontból jelentős értéket képviselnek. Bejárható mélységük néhány métertől 127 méterig terjed, hűen tükrözik a térség kiemelkedésének korát és ütemét, függőleges földtani szelvényként fúrásokat helyettesítenek és számos védett, vagy pedig igen ritka állatfajnak nyújtanak élőhelyet. A legértékesebbek közé tartozik a gyönyörű cseppkövekkel tarkított 127 m mély Vaddisznós-zsomboly, a Csengő-lyuk, a Muflonos-zsomboly (77 m), Belukácsréti-zsomboly (75 m), Napfény-szakadék (65,2 m), Nagy-pénzes-lyuk (65 m), Zombor (61 m), Gyíkkosár-lyuk (51,5 m), Húsvéti-szakadék (43,1 m), vagy a Nagy-Szalanka (38 m).
Nyílásának és járatainak méreteit tekintve kiemelkedik közülük a Csengő-lyuk. Hasonlóan a Pelsőci-fennsík többi zsombolyához, a természetben erre is nehezen lelünk rá, hiszen a töbrökkel tarkított fennsíkon nem könnyű a tájékozódás. Legkönnyebben Pelsőcről, a kék turistaösvényen közelíthetjük meg. Az erdős-bokros fennsík közepe táján a Kis-hegyes és a Nagy-hegyes között kanyargó ösvényen kijutunk a terjedelmes Gömöri-rétre. A rét közepe felé, az ösvénytől keletre kb. 500 méterre találunk rá a Csengő-lyuk nemrég bekerített nyílására, 677 m tengerszint feletti magasságban. Maga a nyílás egy  30 x 22 m méretű bokrokkal benőtt töbör alján, egy sziklafal alatt található. A töbörben még 7 méterre kell lemásznunk, hogy teljes egészében átérezzük a híres zsomboly varázslatát és természetesen az abból kiáradó nyirkos, hideg levegőt, amely 100 m mélységből áramlik a felszínre. Egy kődarab ledobásakor  tehát ilyen mélységű akna csengése jut a fülünkbe (feltéve, ha még találunk kődarabot a zsomboly környékén). Innen ered a Csengő-lyuk neve. 
Nyílását a pásztorok, természetjárók már régóta ismerték, aljára azonban csak jóval később merészkedtek le. Első írásbeli említése 1780-ból ismert. Karl Gottlieb von Windisch, pozsonyi szenátor, történész és geográfus tesz említést a „Nagyhegy feneketlen lyukáról” kétkötetes földrajzi munkájában. Helyesen feltételezte a zsomboly összeköttetését a fennsík lábánál fakadó forrásokkal. Hasonlóan ír a Csengő-lyukról Szaller György pozsonyi földmérő és gimnáziumi tanár is 1796-ban, aki mélységét még megmér-hetetlennek vélte. A Csengő-lyukat nem hagyhatta ki híres Gömör-monográfiájából Ladislaus Bartholomaeides sem, aki sokáig ténykedett lelkészként Ochtinán, valamint a Csetnek-völgy iskoláinak dékánjaként is. Tehát jól ismerhette a Pelsőci-fennsíkot. Erről tanúskodik az a megfigyelése is, hogy a fennsíkon igen kevés a víz, ezért száraz időben a juhokat le kell hajtani itatni. A vízhiányt összefüggésbe hozta a barlangok, zsombolyok gyakoriságával, meg kell mondani, igen helyesen. Bartholomaeides munkájára sokban támaszkodott Hunfalvy János is, aki Gömör vármegye földrajzi leírását 1867-ben adta ki, említést téve benne természetesen a Csengő-lyukról is.
A zsomboly a 19. század második felére már szakmai körökben eléggé ismertté vált, az aljára való leereszke-désre azonban nemigen vállalkoztak. A helyi lakosságot visszatartották ettől az ugyancsak elterjedt történetek, mesék különféle rossz szellemekről, sárkányokról, me-lyekkel a nép a Csengő-lyukat felruházta. 1875-ben aztán megtört a jég. A szalóci vasmű igazgatója, Fabnik Emil, összeszedve minden bátorságát, leereszkedett a barlangba. Egy olyan faládában eresztették le, melyből szögek álltak ki, nehogy a barlangban lakozó sárkány kárt tegyen a bátor kutatóban. A faládához erősített acélkötél azonban nem ért tovább a zsomboly felénél, így Fabnik csak az ún. kőhídig jutott, ahol az akna kettéágazik. Innen madzagon három üveg bort engedett le a zsomboly aljára. Valószínűleg ez is ösztönzőleg hatott arra a hatalmas vállalkozásra, amelyet 1882-ben a pelsőci vasútállomás főnöke, Pachel József szervezett. A Csengő-lyuk környékén tömérdek ember gyűlt össze, még ökröt is sütöttek. Pachelt drótkötélen eresztették a zsombolyba. Persze ebből már elegendő mennyiséget hoztak magukkal, így a siker sem maradt el. A bátor állomásfőnök így elsőként állhatott a híres aknabarlang alján. Folyosóit és hatalmas termeit nagyjából bejárta, amiről aztán hosszasan tájékoztatta az őt ünneplő összegyűlteket. A zsomboly mélységét 96 méterben állapította meg, ami tekintve az akna alatt felgyülemlett törmelékkúp zavaró hatását, aránylag pontos adatnak bizonyult (a jelenlegi mérések szerint 100,5 m).  
Pachel megfigyeléseit átvette Siegmeth Károly, a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztályának későbbi elnöke is, aki szintén végzett kutatásokat a fennsíkon. A Szakosztály megbízásából a fennsík barlangjait 1911-ben Strömpl Gábor kutatta át a kornak megfelelő részletességgel. Több barlangot bejárt, a Csengő-lyukba azonban Siegmeth Károlyhoz hasonlóan nem ereszkedett le. 
A következő bátor kutató a kuntapolcai Drenko József volt, aki 1925-ben próbált szerencsét a barlangban. Társai kenderkötélen engedték le csigasor segítségével. Kezében karbidlámpa és bot volt, amivel időnként ellökdöste magát a függőleges faltól. A zsomboly alján Drenko két üveget megtalált abból a borból, amit még Fabnik eresztett le. Később Drenko többször is leszállt társaival, Vajda Sándorral, Orbán Lajossal és Záborszky Józseffel a barlangba és elsőként készítette el a barlang vázlatát. 
A barlang bejárására kísérletet tettek még 1936-ban a jolsvai kaszárnya cseh katonái is, a zsomboly aljára azonban nem jutottak le. Nagyobb sikerrel járt az az expedíció, amit a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület keretében Kessler Hubert szervezett 1943-ban. Kessler Drenko Józseffel részletesen átkutatta a barlangot és egy kötélen leeresztett 5 m hosszú falétra segítségével átjutottak a terem északi részén felnyúló függőleges falon és felfedezték a monumentális cseppkőoszlopokkal díszített Nagy-galériát. Ezekről több fényképet is készítettek, a kutatás részletes leírását pedig Kessler lebilincselő stílusban tette közzé 1961-ben megjelent könyvében.
A háború után említésre méltó még Milan Kamenský és Hosszúréthy Zoltán csetneki barlangászok vállalkozása. Számos segítő kíséretében többször is bejárták a barlangot. Drenko feltételezésétől ihletve, hogy a bejárati zsomboly felétől elágazó aknából új járatokat sikerül felfedezniük, 1950-ben leereszkedtek a szóban forgó aknába, amely azonban a barlang ismert járataiba torkollott. A 40-es évek táján Henz Zoltán földrajzhallgató is átkutatta a barlangot és ismereteit 1953-ban tette közzé. 
Az utolsó nagyobb expedíciót a barlangba 1957-ben szervezte Vojtech Benický a liptószentmiklósi Szlovák Karsztmúzeum égisze alatt. Összesen 21 barlangász és tudományos kutató vett részt benne (többek között Anton Droppa, Svatopluk Kámen, Ján Majko, Dušan Kubíny stb.), de leszálltak a barlangba filmesek is. A barlangot újból felmérték, elvégezték a részletes földtani, biológiai és klimatológiai kutatását. 
A 60-as és 70-es években a barlangkutató technika fejlődése maga után vonta a barlang egyre gyakoribb látogatását is. Főleg cseh, lengyel és helybéli-,  rozsnyói barlangkutatók látogatták többször a Csengő-lyukat, de 1975-ben rimaszombati barlangászok is leszálltak a barlangba. Igen hasznos volt az 1978. évi karsztvízkutatási kísérlet. A Csengő-lyukba beengedett vizet fluoresceinnel festették meg, majd szünet nélkül figyelték a fennsík lábánál fakadó forrásokat. A megfestett víz 5 nap múlva a Berzétei-forrásban bukkant a felszínre.
A Csengő-lyukat rendkívüli természeti értékei miatt 1996-ban nemzeti természeti emlékké nyilvánították. Nyílását körülkerítették, látogatása csak engedéllyel lehetséges. 
A Csengő-lyuk természeti értékei több oldalról is fi-gyelemreméltók. Alaktani szempontból kiemelkedik a bejárati zsomboly két részből összetevődő és főleg a felső szakaszon szembetűnő csőalakú aknája. Egy erőteljes, ÉNY-DK irányú szerkezeti törés mentén jöttek létre a szénsavban dúsult víz oldó hatására. A 100 méter mélységben húzódó, a végek felé emelkedő folyosók pedig az oldó hatás mellett a mennyezetről leválló kőtömbök le-szakadásának és felgyülemlésének köszönhetik jelenlegi alakjukat. A barlang formája egészében hűen tükrözi a fennsíkok harmadidőszakvégi szakaszos kiemelkedését. Ez azért hasznos, mivel a kiemelkedés következményeként a mészkőaljzatba fokozatosan bevágódó Sajó két partján a mészkőösszlet belső vízelvezetése miatt nem maradtak meg azok a letarolási szintek vagy teraszok, amelyek más kőzetekben a kiemelkedés szakaszairól (átmeneti szüneteiről) árulkodnának, így ezekről csak a barlangokban vehetünk tudomást. Ilyen szintet enged sejtetni a Csengő-lyuk vízszintes járata is, ami nagyban növeli a barlang értékét.
A barlangban több földtani-szerkezeti törésvonal is jól behatárolható. Kiemelkedik közülük az a ENy-DK irányú, 85 dőlésszögű törés, amely a bejárati zsomboly, de az alatta levő folyosók kialakulásában is jelentős szerepet játszott. Hasonló irányú, 55 dőlésszögű ferde törés szeli át a délkeleti ág utolsó, cseppköves termeit is. A törések mentén összezúzott mészkő több vizet tud átengedni magán, így oldó hatása is nagyobb, tehát elsősorban itt alakulnak ki barlangi járatok. 
Nem elhanyagolható a barlang cseppkődíszítése sem. Főleg állócseppkövek, vagyis sztalagmitok fordulnak elő a bejárati zsomboly alatti folyosó mindkét ágában. A délkeleti ágat szép pagodák díszítik, amelyek magassága eléri a 3 métert, vastagsága a másfél métert. A folyosó további folytatásában is találhatunk cseppkőzuhatagokat, cseppkőfüggönyöket. A barlang legnagyobb sztalagmitjai azonban az északi ág felső részét ékesítik. Magasságuk a 10 métert is eléri. Lenyűgöző látványt nyújtanak. Megpillantásukkor az ember önkéntelenül is tudatosítja törékenységét a természet hatalmas méreteivel és erejével szemben. 
Különös értéket képvisel a barlang állatvilága. A védett denevéreken kívül előfordulnak itt apró barlang-lakó vakrákok, de legértékesebb az az apró álskorpiófaj, amit Neobisium (Blothrus) slovacum néven írt le a tudomány. Ezt a fajt ezidáig csak a Gömör-Tornai-karszt területén észlelték.   
A Csengő-lyuknak sajátos varázsa van. Földalatti termeinek hatalmas méretei, lenyűgöző állócseppkövei, egyedülálló állatvilága, gazdag és érdekes kutatástörténete indokolttá teszik, hogy Gömör legkiemelkedőbb természeti ritkaságai között emlegessük, vagyis méltán soroljuk e gyönyörű táj természeti örökségéhez.
   
Irodalom:

Bartholomaeides L. 1806-1808: Inclyti superioris Ungariae comitatus Gömöriensis Notitia historico-geographica-statistica. Leutschoviae, 1-784.
Benický V. 1950: Zvonivá priepasť na Plešivskej planine. Krásy Slov., 27, Bratislava, 198.
                  1959: Výskum Zvonivej diery na Plešivskej planine. Slov. kras, 2, Martin, 5-13.
Drenko J. ml. 1995: Povesťami opradená Zvonivá diera. Krásy Slov., 72, 5-6, Bratislava, 6-7.
Droppa A. 1959: Geomorfologické pomery priepasti Zvonivej diery a jej okolia. Slov. kras, 2, Martin, 18-24.
Henz Z. 1953: Priepasť Zvonivá diera a jej jaskynná sústava. Geogr. časop., 6, Bratislava, 229-238.
Hunfalvy J. 1867: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása. Pest, 1-354
Kessler H. 1943: A Csengőlyuk újabb feltárása. Turisták Lapja, 55, 9, Budapest, 157-160
                 1957: Az örök éjszaka világában. A Csengőlyuk feltárása. Budapest, 132-134
                 1961: Föld alatti ösvényeken. A Csengőlyuk borospalackjai. Budapest, 126-132.
Siegmeth K. 1891: Az Abauj-Torna-Gömöri barlangvidék. 2, Magy.Kárpátegy.Évkönyve, 18, Igló, 33-52.
Strömpl G. 1923: A Gömör-Tornai karszt hidrológiája. Hidrol. Közlöny, 3, Budapest
                   1944: A pelsőci Nagyhegy. A Földgömb, 15, 6, Budapest, 144. 
Szaller Gy. 1996: Magyar ország földleírásának rövid foglalattya. Pozsony, 1-250.
Windisch K. G. 1780: Geographie des Königreichs Ungarn, II, Pressburg, 1-94.