Kuchta Gyula:

A Kőlyukgalyavölgyi függőleges barlang

A Bükkhegység karsztos üregeinek leírása

1.

A Kőlyukgalyavölgyi függőleges barlang

A sorozatot szerkeszti:
a S z e r k e s z t ő b i z o t t s á g

Lektorálja:
a B í r á l ó b i z o t t s á g

A kutatásokban anyag- és adatgyűjtéssel résztvesznek
a Magyar Hidrológiai Társaság miskolci csoportjának
Z s o m b o l y k u t a t ó Szakosztályi tagjai.

A szöveget írja, a rajzokat készíti és sokszorosítja
a " B ü k k i   m u n k a k ö z ö s s é g "

Miskolc, 1955. június 1.

Kőlyukgalyavölgyi barlang

A barlang környékének földrajza

    A barlang, melyről a továbbiakban szó lesz, a Bükkhegység Északi, azaz Kis-fennsíkján kereshető.
    Az egész fennsík, de különösen a közvetlen környék felszíni vízfolyásban szegény, s a hatalmas - többirányú töbörsorokban megnyilvánuló - karsztjelenségek dominálnak. A fennsík közepetáján és északi felén erősen koptatott hegyformák jelentkeznek, hiányzanak - ellentétben a fennsík nyugati és déli peremeivel - a sasbércek, szédítő sziklaletörések.
    A függőleges barlang a Kőlyukgalyavölgy Ny-Ény felé húzódó vonulatában az utolsó előtti mély töbörben nyílik, teljesen függőlegesen és nyíltan induló szájjal. A völgy nagyjából DK-ről ÉNy felé húzódik, temérdek sok egyforma, mély meredekfalú töbröt rejt magába. A völgyet D-i oldalról, nagy tömör falként a Kőlyukgerinc határolja, 497 m-ben tetőző csúccsal.
    A barlangot magábafoglaló töbör ÉK-i szomszédja egy egészen lapályos dolina, kis réttel, melynek végében, a legmélyebb ponton víznyelőben tűnik el a csapadékból összegyűlő csekély vízmennyiség. A barlangból a kutatások jelenlegi időszakában vízszintes rész nem ismeretes, ezért csak a következtetésekre támaszkodva valószínű irányvezetésnek ÉK-DNy főirányt vehetjük, vagyis a töbörsor irányát. Helytálló lehet az a feltevés is mely a D-DNy-i oldalon mutatkozó huzatos részt jelöli továbbvezető iránynak. Erre kielégítő választ csak a további részek feltárása adna.

A barlang megközelítése

    A helyszínre legkönnyebben Lencsés-Dolkagerinc és Őzteber-Kőlyukgalyavölgy útvonalon juthatunk el. Sajnos kellő helyismeret nélkül elég nehéz megtalálni a barlangot. Utunkat - miután Lillafüreden az 5-ös jelzésű autóbuszról vagy a L.Á.E.V.-ről leszálltunk - a Hámori-tó északi partján épített Dédesi bekötőúton folytatjuk, egészen az ún. Lencsési feljáróig, ahonnan már zöld jelzésű turistaúton megyünk tovább, át a Lencsés réten, jobbra elhagyjuk a Lencsés forrást, felérünk a Dolka gerincre. A gerinc másik oldalán, cserjésben húzódó ösvényen lejutunk a Kaszásrétre, a rét szélén, majd vegyes erdőben megkerüljük a Kőlyukvölgyet s a Kőlyukgerinc mögött húzódó Kőlyukgalyavölgybe s annak utolsó előtti töbrében megtaláljuk a barlangot. A megközelítés ezen az útvonalon kb. 70 percet vesz igénybe.

Kőzettani megfigyelések

    A barlang fala eléggé repedezett középső triász ladini mészkőből áll. Kőzetmintavétel az abban az időben feneket képező törmelékkúptól feljebb 1 méterrel történt, és 16 m mélyen a bejáratnak számító ponttól.
    A gyűjtött kőzetminta leírása: Mészkő, egészen világossárga színű, kemény, tömör, tömött, szilánkos törésű, szögletes elválású, apró repedésmentes, makroszkóposan ősmaradványmentes.
    A törmelékkúpból ezideig idegen kőzet nem került elő. Sokkal mélyebben kellene lehatolni ahhoz, hogy behordott, hordalékos, koptatott kőzeteket találhassunk, mely döntő bizonyíték lenne a barlang alakító vízfolyás jelenlétére. Ennek eldöntése is a jövő feladatok közé tartozik.

Barlangmorfológiai megfigyelések

    Ahhoz, hogy pontos alaki meghatározást lehessen adni erről a barlangról, ismerni kellene a jelenleg törmelékkel tömődött alsóbb részeket is, melyek bebizonyítanák, hogy valóban a feltételezett zsombolyjellegről van-e szó? De már az eddig ismert rész is erre enged következtetni.
    Mai alakjából, ősi formájából levont következtetések alapján rendszerezhetjük morfológiai sajátosságait.

  1. Függőleges falak 16 m mélységig, csak helyenként öblösödnek ki, a beszakadás szabálytalanságára utalva.
  2. Igen gyenge, időszakos (főleg tavaszi csapadékból eredő) vízfolyás által kialakított csatornaszerű bemélyedés a D-i oldalon.
  3. Zsombolyjellegre utaló kiöblösödés, aláhajlás, kiszélesedés, főleg az akna D-i oldalán.
  4. Nem láthatók (kivéve a csatornaszerű részt) a víznyelő aknákra jellemző erodált és korrodált falak. A felszakadás révén falai töredezettek, nagy repedezett öblökkel tarkítottak, a sziklák élei nem kopottak.
  5. Legalább 15 m vastagságú törmelékkúp alkotja a jelenlegi álfeneket.
  6. Nagymennyiségű szálfa található a fenéken, valószínűleg a viharok tördelése folytán.

Általános hidrográfiai kép

    Felszíni, hozzávezető vízfolyás nyomai úgyszólván teljesen hiányoznak. Ami kevés - főleg hóolvadás utáni - csapadékvíz adódik, az akadálytalanul lefut az oldalakon. A zsomboly nyílás egyik oldala ugyanis menedékes, éppen ott, ahol benn a csatornaszerű öblösödés van. Az összegyűlt csapadékvíz nem mosott ki nagyobb vízfolyásra jellemző medret.
    A barlangot rejtő töbör után következő lapályos rész is csapadékvíznyelő szerepet játszik. Az itt meggyűlő vizek a hatalmas, enyhe lejtő dolina legmélyebb pontján, feltételezhetően igen elagyagosodott nyelőlyukban szivárognak be.
    Hogy a töbörsor bármelyikében befolyó, beszivárgó vizek ismét melyik forrásban látnak napvilágot, az még eldöntésre váró kérdés. Nehéz megfelelő vízfestés és a további részek feltárásának hiányában biztos feleletet adni, s eldönteni melyik a három forrás közül: Andókút, Galya-forrás, vagy Felső-forrás. Azonban mégis, mint legvalószínűbb hipotézist az utóbbiban történt kifolyást jelölhetjük meg. Ha ez így lenne, az Északi fennsík legnagyobb méretű patakos barlangjának egyik szerény oldalágával kell számolnunk e barlang esetében.
    Szivárgás, csepegés mindkét megfigyelés alkalmával előfordult. Márciusban, hóolvadás után egészen aktív formában észleltük, viszont októberben elhanyagolhatóan kevés volt.

Növényvilágának ismertetése

    A barlang külszínbe olvadó falán, lefelé fokozatosan csökkenő számban, de fenn tömegesen a T h a m n i u m   a l o p e c u r u m (A) B.E. nevű mohát gyűjthetjük.

Növénytani adatok összefoglalása, elemzése

    Önálló barlangi, tehát kimondottan barlangot kedvelő növényzetről nem beszélhetünk. Összefügg az igen kevéssé állandósult barlangi klíma, páratartalom, teljes sötétség tényével. A feltevés szerint a lenti klíma reagál az időjárás és az időszakok változásaira. 1954. X. 24-én végzett mérés szerint a külső hő 10 órakor 16,5 C°, a lenti hő 10,2 C° volt. A hőmérsékletnél nagyobb bizonyíték az átmeneti jellegre a műszer hiányában sajnos csak érzékszervileg észlelt igen alacsony páratartalom.
    A barlang felsőbb, sziklás részein gyűjtött mohaféle a mészkősziklákon elég közönséges.

Általános üledékjellemzés

    A barlang jelenlegi fenekét mintegy 15 méterre becsült ismeretlen nagyságú darabokból álló törmelékkúp alkotja. A genetikai és morfológiai következtetésekből következtetve igen nagy darabokból állhat, melyet csak a felső 1-2 méterben tölt ki apróbb szemcsenagyságú törmelék. A beszakadással egyidőben és később behullt termőtalaj, agyag igen sok állati és növényi maradvánnyal keveredett, majd a külszíni talajhoz hasonlóan talajlakó baktériumok és más talajlakó állatok közreműködése folytán humifikálódott. Sok szerves anyagot tartalmaznak a hulló levelek, beeső fadarabok állandó utánpótlása folytán. Valóságos üledékről itt nem beszélhetünk, csak külszínről bepergő és a törmelék közé keveredő felszíni talajról. A barlangi talajjá lett üledék sötétbarna-fekete színű.

Genetika

    Típusát meghatározni a törmelékkel elzárt részek ismeretének hiányában nehéz.
    A töbör oldalai elég meredekek, átlagban 40-50 fokban hajlanak be. Ezért legjobban a függőleges barlangok típuscsoportjába sorolható, mivel csak egy függőleges akna ismeretes. Hipotézisünk szerint azonban felszakadás révén keletkezett zsombolynak is felfogható. Ugyanakkor a víz szerepe sem elhanyagolható, bár a vízjárás aktivitása korántsem akkora, a barlangot ilyen nagyméretűre egyedül kialakíthatta volna. De azért számításba vesszük a víznyelő jelleget is.
    E három jelleget vizsgálva a barlang genetikájára elég gyors feleletet kaphatunk, s belőle a hipotézis megalkotható. Keresztirányú repedések találkozási pontjában, a lefolyó csekély vízmennyiség tágította a repedést, ez és a fellépő gyűrűfeszültség az itt elhúzódó járat mennyezetét omlasztotta, végül elérkezett ahhoz a sztatikai állapothoz, melyben a ránehezedő súlyt tovább tartani nem tudta, s berogyott. A töbör minden berogyása hasonlóan keletkezett, csak más termesedési állapotból indult ki.
    Mindez természetesen a mai állapotból kiinduló genetikai meghatározás, a kérdés eldöntése a további részek feltárása utáni időszakra marad.

Bejárási utasítás

    A zsombolyfeneket legkönnyebben hágcsóval közelíthetjük meg, biztosítókötél alkalmazásával. A hágcsót legjobb a Ny-i oldalra szerelni. Helyenként különösen az elején, nekifekszik a sziklafalnak, de az út legnagyobb részén szabadon lóg. Megnehezíti a lejutást a fenéken felhalmozódott nagymennyiségű hosszú rúd. Miattuk óvatosan kell közlekedni, nehogy fennakadjunk a szálfák ágain. Felszerelésre 20 m-es hágcsó és 20-es biztosítókötél kerül. Háttal indulunk neki a lankás, majd meredeken letörő barlangfalnak, lábunkkal óvatosan megkeressük a hágcsófokot és lejjebb megyünk. Lejjebb már nagyrészt szabadon leng a szálfák között. Itt ráülünk a ruganyos, beékelődött gerendák valamelyikére és lelépünk a fenékre. Átlagosan 5-10 percet vesz igénybe a le és feljövetel. Kötélbiztosítással kissé nehéz, megfelelő mászási gyakorlatot igényel.

Adatok

    Időpontok és résztvevők:

Az elektronikus változatot készítette: Vadász István, Kovács Attila - 2001/2002.