DR. LEÉL-ŐSSY SÁNDOR (1924-1998)

Tisztelt gyászoló Hozzátartozók, Barátok, Tanítványok!

Mélyen megrendülve állok e helyen, ahol búcsúznunk kell egy kivételes embertől, akit valamennyien szerettünk és tiszteltünk, akik csak ismertük Őt. Nemcsak a magam nevében búcsúzom, de a karszt- és barlangkutatók nagy családja nevében is annyiunk tanítójától, mesterétől.

Egy nem egyszer rögös, mégis felemelően szép és nagyszerű életpálya zárult le dr. Leél-Őssy Sándor távozásával. Egy olyan geográfus-geomorfológus életpálya, amelynek egyik meghatározó tengelye a karsztok világa, a barlangok iránti szerelem, elkötelezett hűség volt.

Ez az életreszóló elkötelezettség már diákkorában kialakult. Amikor egyetemi oktató lett barlangkutató csoportot szervezett hallgatóiból, és az 1950-es évek közepén egyike volt a Magyar Földrajzi Társaság barlang bizottsága megszervezőinek. 1957-ben az elsők között védett meg barlang témájú kandidátusi értekezést „Karsztmorfológiai problémák Magyarországon" címmel.

A sors igazságtalansága, hogy a történelmi változások következtében nem nyílt lehetősége olyan tudományos fokozatok és posztok elnyerésére, amelyekre pedig kiváló lépességei, nagyszerű felkészültsége, erős akarata és szívós munkakészsége alapján predesztinálva lett volna. De ez, ha talán elszomorította is, munkakedvét, lelkesedését nem törte meg. Mint középiskolai tanár három évtizeden át tanított nem középiskolás fokon - előbb a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, majd a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban. Ezalatt többszáz diák lelkesen tömörült köré és mindkét helyen megszervezett - máig is működő barlangkutató csoportjába. Ezekböl a barlangkutató diákokból mára a földtudományok számos kiváló művelője nőtt ki és a mai aktív barlangkutatók egész nemzedéke.

1958 végén, 40 évvel ezelőtt ott bábáskodott LeélŐssy Sándor alapítótagként a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat megszervezésénél, azután hosszú időn át a Társulat karsztmorfológiai szakbizottságának vezetőjeként és számos értékes előadásával, kutatási eredményeinek elemző beszámolóival vitte előre szakmai-tudományos szervezetünk munkáját.

Nem hajszolt látványos sikereket. Dolgozott szerényen, visszahúzódva, de céltudatosan, szívós akarással. Igazi, vérbeli természetkutató volt. A természet iránti alázattal és szeretettel igyekezett sok-sok terepmunkával megismerni a karsztok világának titkait, megfejteni törvényszerűségeit, hogy aztán tudását két kézzel nyújtsa át tanítványainak, akiknek át tudta adni lelkesedését is, akik szívesen vállalták, hogy vele együtt éveken át kitartóan végezzék a barlangok feltáró kutatásának nehéz munkáját is. Mert ő nem riadt vissza a kőtörés, a vödrözés és ha kellett a sárdagasztás nehézségeitől sem a Szár-hegyi-zsomboly tágas aknájában, a Csipkés-kúti-víznyelő omladéktömegében vagy az Ürömi-víznyelőbarlang veszélyes szűkületeiben. Még túl 60. életévén és már későbbi súlyos betegségének tüneteivel is küzdve 35 alkalommal járta végig a Józsefhegyi-barlang 100 méter mélységbe vezető járatait, hogy ott segítő, bölcs tanácsokat adjon a feltáró munkán dolgozó kutatóknak. Én is ott voltam vele együtt barlangban utoljára.

Akik igazán ismerték - szerették és becsülték Őt. Szerette és nagyra becsülte Leél-Őssy Sándort a karszt- és barlangkutatók nagy családja is. Kimagasló értékű kutatói és alkotó tudományos munkásságáért 1986-ban Kadic Ottokár éremmel tüntette ki, iskolateremtő szakmai tevékenysége elismeréseként pedig 1991-ben tiszteleti tagjává választotta Társulatunk.

De bármennyire megtisztelők voltak is ezek a társadalmi-tudományos elismerések, mégis értékesebb ezeknél a tanítványok őszinte szeretete és ragaszkodása, amely körülvette Ót és körülveszi most is, itt is. Mert aki most ide eljött búcsúzni, az őérette jött ide, azt a szeretet, a megbecsülés és hála szívből jövő érzése hozta ide, egy utolsó találkozásra.

Platon a balhatatlanságról elmélkedve azt írta, hogy valóban halhatatlan az, aki a tudomány vagy művészetek területén maradandót alkot, mert annak szelleme örökké élni és hatni fog, de halhatatlan az is, aki méltó utódokat nevel, akik tovább viszik mindazt a szépet és jót, amit mesterüktől tanultak, és így annak szelleme tovább él és tovább hat nemzedékről nemzedékre.

Te, Sándor barátom, tudományterületed épületének falába értékes alkotásaiddal, kutatási eredményeidet rögzítő értekezéseid, tanulmányaid sokaságával olyan szilárd és maradandó elemeket építettél be, amelyre a következő nemzedékek bizton építhetnek tovább. De Te még a továbbépítő utódokat is kinevelted!

Tanítványaid megalapozott szakmai tudást, lelkesedést, szívós kitartást, céltudatos akarást és nagy-nagy munkaszeretetet tanultak Tőled és önzetlen segítőkészséget, becsületet meg tisztalelkű emberséget, ezeknél pedig nincs nagyobb dolog. Ha ők mindezt viszik, márpedig a többség bizonyosan viszi tovább, akkor a Te pályád, Sándor, nem ért itt véget, Te nemcsak gyermekeidben, de tanítványaid százaiban meg majd azok tanítványaiban is élsz és hatsz tovább - és ez az igazi halhatatlanság!

Csak porhüvelyedtől búcsúzom most Sándor. Megfáradt tested nyugodjék békében, szellemed tovább él közöttünk!

Dr. Dénes György

(Elhangzott dr. Leél-Őssy Sándor temetésén 1998. szeptember 16-án a Farkasréti temetőben.)