MEGEMLÉKEZÉS DR. BOROS ÁDÁMRÓL

(1900 - 1973)

 

 

1973. január 3.-án meghalt a magyar mohakutatás nesztora, Boros Ádám a barlangi mohák kutatásának nemzetközi tekintélyű tudósa, aki élete utolsó hónapjáig járta a barlangokat, gyűjtött és meghatározott.

Rövid betegség előzte meg a műtét következtében beállott halált. A kivizsgálások ideje alatt is dolgozott, még a kórházban is. Ekkor rendezte sajtó alá utolsó dolgozatát melyet hűséges gyűjtőtársával és barátjával, Vajda Lász1óval együtt készített. 1972 őszén még az erdélyi Bihar-hegységi barlangokat kutatta, késő ősszel még Csehszlovákiában is gyűjtött Vajda Lász1óva1 együtt. Gyűjtőútjaira mindig elkísérte felesége és egyben munkatársa Kenyeres Júlia, aki 1946-ban kötött házasságuk óta minden áldozatot vállalta hogy férje a tudomány művelésének szentelhesse életét.

Dr. Boros Ádám Budapesten született 1900 november 19-én. atyja, Boros Rudo1f és anyai nagyapja is középiskolai tanár volta Apai nagyapja könyvkötőmester volt, így Boros Ádám a szülőház légköréből hozta a könyvek és a tudomány szeretetét. Már gyermekkorában sokat túrázott. Nagyatyjával és nagybátyjával már 8 és 14 éves kora között, az első világháború kitörése előtt turistautakat tett az Alpokba. alig volt 8 éves, amikor megmászta a Schlernt 10-14 évesen a Dolomitokban járt nem egyszer felkapaszkodtak 2000 méter fölé is. Ilyen messzire vezethető vissza a botanika iránt kifejlődött érdeklődése, melynek kialakulásában szerepet játszott a havasi flóra varázsa. Gyermekként kezdte el a növénygyűjtést is, előbb játékból, majd később tudományos céllal. Egyébként gyenge szervezetű, túlérzékeny idegzetű gyermek. volt. Még be sem töltötte a 6. életévét, amikor beíratták az iskolába, ahol nehezen tudott megbarátkozni az iskolai fegyelemmel és a tanulással, bár éles eszű gyermek volt. Öröm volt számára, mikor érettségi bizonyítványával a zsebében megszabadult az iskolai kötelezettségektől.

Tanárai közül Koch Nándort kell kiemelnünk, aki a természetrajzra tanította, neki köszönhette természetszeretetének elmélyítését és érdeklődési körérnek kiterjesztését. Később Cserey Adolf volt egyik tanára, akinek kitűnő kapcsolatai voltak kora botanikusaival, többek között J á v o r k a S á n d o r r a 1, a Növénytár legnagyobb tudású tagjával, így Boros Ádám hamarosan bejáratos lett oda. Ott tovább fejlesztette szakmai tudását és a szakkönyvtár is rendelkezésére állott. Jávorka Sándoron keresztül már 17 éves korában megismerte D é g e n Á r p á d neves botanikust, aki megkedvelte a tehetséges fiatalembert.

Dégen ettől kezdve gyakran magával vitte őt gyűjtőútjaira.

1918-1922 között Budapesten végezte el az egyetemet. Ezekben az években több volt a szünet az egyetemen, mint az oktatási idő. Ez arra késztette B o r o s Á d á m o t, hogy járja az ország tájait, gyűjtsön és lépezze magát. D é g e n Á r p á d d a 1 már 17 éves korában tanulmányozta a morvamezei /Detrekőcsütörtöki/ lápokat. Ekkor ismerte meg a tőzegmoha és égerlápok világát, amely rendkívüli mértékben felkeltette érdeklődését és meghatározta további botanikai tevékenységét A morvamezei lápokon találta meg először ilyen alacsony szinten a tőzegmoha előfordulását.

B o r o s Á d á m o t már kora ifjúságában is az úttörőmunka érdekelte, így már 1922-ber~ megkezdte az akkor még csaknem ismeretlen Belső-Somogy kutatását. Ott már az első napon megtalálta a Sphagnum síksági  termőhelyét. Ez indította a Dráva balparti síkságárnak kutatására, és a flóra leírásának megkezdésére. bölcsészdoktori oklevelet r negyedéves korában, 1922. június 12.-én szerezte meg. Két évvel. korábban /19?0/` már asszisztensi munkát végzett S z a b ó Z o l t á n professzor mellett az Állatorvosi Főiskolán, majd V a r g a 0 s z k á r műegyetemi m.  tanár vezetésével, végül Közgazdasági Egyetemen újból  S z a b ó professzor mellett. Még doktorátusának megszerzése előtt a Gyógynövénykisérleti Állomás szolgálatába lépett.

Különösen foglalkoztatta B o r o s Á d á m o t a barlangi mohák Kutatása és tanulmányozása.  E  területen is úttörő munkát végzett. A barlangok élővilága mindig érdekelte és az ott begyűjtött mohák meghatározása közben kedvelte meg azt a teljesen új tudomány területet, amellyel Magyarországon még senki sem foglalkozott korábban. 1926-ban kezdő tanársegéd korában, a Barlangkutató Társulat alapító tagjai sorában találjuk. 1929-ben belföldi kutató ösztöndíjat kapott, majd ugyanebben az  évben a közgazdaságtudományi Kar "A  Mezőgazdasági Növényismeret tárgyköréből magántanárrá habilitálta. Ezt később a Műszaki és Gazdaságtudornányi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kara is megerősítette, sőt 1935-ben a közoktatásügyi miniszter is.

1929-ben megkezdte Magyarország szikeseinek botanikai feltárási munkáit, elsősorban a Nyírségben dolgozott, majd 1929­1939 közötti években a Gerecse- és Vértes-hegységek, valamint a Velencei-tó környéke voltak fő kutatási területei.; az elkészült flóramű sajnos napjainkig kiadatlan.

1930-ban kezdeményezte és el is végezte a barlangszádák flórájának begyűjtését és feldolgozását.  A Brylógia című művében egész fejezetet szentelt e tudományterületnek, melynek hazánkban egyetlen művelője volt. 1933-ban jelent meg a barlangi mohákkal foglalkozó első cikke, a Barlangvilág című folyóiratban.

1937-ben a Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztálya jegyzőjévé választotta, e tisztséget több évi tagság előzte meg. Az ő összeállításában látott napvilágot a Növénytani repertórium is. 1938-ban átkerült a Vetőmagvizsgáló Intézethez. 1939-től kezdve Gömör megyében, majd Erdélyben és az Északkeleti-Kárpátokban végzett tereptanulmányokat és gyűjtéseket. Kutatóútjain vizsgálta a Székelyföld, a Bácska, a Mura köz, a Vendvidék, Bereg-Máramaros területét, 1939-ben Horvátországot is.

Elméleti botanikai munkássága és gyűjtőútjai mellett jelen tős gyakorlati tevékenységet is kifejtett. A növényföldrajz és a mohák meghatározása már korán felkeltették érdeklődését. A könnyebben felismerhető mohák meghatározására még D é g e n Á r p á d tanította meg. Mohagyüjteményében különös jelentőségűek lettek azok a mohák, melyeket a Rákos mocsaras területeiről és Isaszeg mellől gyűjtött be, olyan területről, ahol utóbb a patakszabályozás következtében a mohaflóra teljesen kipusztult. A mohák iránti érdeklődése mind erőteljesebb lett, különösen a második világháború után. A Sphagnumokat rendkívüli helyeken való előfordulásuk alapján értékelte és egyes területeken végzett gyűjtései csak megerősítették őt korábbi megállapításaiban. A Kárpátok lápjait 1939-tő1 kezdve tanulmányozta.

1941-1944-ig társelnöke volt a Magyar Barlangkutató Társulatnak. I944-ben átmenetileg szerkesztette a Botanikai. közleményeket és éveken át jegyzője volt a Biológiai Egyesület Növénytani Szakosztályának. 1944-től kezdve 3 éven keresztül az Állatorvosi  Karon a '°Növénytan" című tárgyat adta elő.

A felszabadulás után kutatásait kiterjesztette növényrendszertani, növényföldrajzi, flórakutatási, mohászati kérdésekre, valamint a rét-legelő és a gyomkérdés tanulmányozósára is. Ez látókörét szélessé tette és hozzásegítette őt, hogy megismerhesse az ország egész területét és számos addig függőben lévő szakmai problémáját megoldhassa. 1945-ben a Kísérletügyi Tanács tagja és újból a Gyógynövénykisérleti, majd később Gyógynövény Kutató Intézet vezetője lett.

1946-ban munkatársként dolgozott az Új Idők Lexikona, majd a Révai Lexikon összeállításában és szócikkeinek megírásában. A Természettudományi Társulat dísztagjává választotta.

1947-ben magántanári képesítését kiterjesztették az Agrártudományí Egyetemen a °Gyógy- és vegyipari növények természet rajza" című tárgykörre is. 1947-ben az Állami Sportmester vizsgáztató Bizottság Vándorsport Szakosztálya tagjává nevezték ki. Ez évben lett rendes tagja a Természetvédelmi Tanácsnak is. 1948-ban nyerte el az egyet.ny.rk. tanári címet. Ugyanebben az évben közreműködésével megjelent a °viruló természet" című könyv. 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya a Kertészeti Szakbizottság tagjává nevezte ki.

1951-ben hosszas előtanulmányok után megjelent az Acta Biologicaban "Bryologische Beitráge zur Kenntnis der Flora von Ungarn und der Karpaten” című nagyobb munkája, majd a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának kiadásában a  „Magyarország mohái” című könyve. 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottsága a biológiai tudományok kandidátusának minősítette. 1954-ben a Növényfajtaminősitő Tanács tagja lett. 1957-ben megkapta a biológiai tudományok doktora akadémiai minősítést is.

Herbáriumát a Természettudományi Múzeum Növénytára felterjesztésére a Művelődésügyi Minisztérium "nemzeti érdekű védett gyűjteménnyé" nyilvánította, melynek nemcsak moha része gazdag, hanem a virágos gyűjtemény is. A mohagyűjtemény nagy részét Boros Ádám maga gyűjtötte és felesége preparálta, de élénk szakmai kapcsolatai révén csere anyaggal is gazdagodott. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak haláláig aktív tagja volt, részt vett a szervezeti életben, előadásokat tartott és a társulat lapjaiban egymás után jelentek meg cikkei és szakmai bibliográfiái. 1972-ben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat a kiemelkedő tudományos munkásságért adományozható K a d i c O t t o k á r éremmel tüntette ki.

B o r o s Á d á m nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel sem a gyűjtéssel, sem a feldolgozással. Életműve hatalmas: tudományos munkáinak száma 731, ebből több könyv, Boros Ádám a következő mohákat, illetve virágos növényeket írta le elsőként és nevezte el: Funaria hungarica Boros, Cyndrichia mangolica Boros, Hieracium praebiharicum Boros és Marsupella hungarica Boros et Vajda. A Következő növényeket nevezték el róla: Rosa borosiana Degen, Pinus borosianus Lyka, Pulsatilla borosiana Wagner, Melampyrum borosianum Soó, Mentha borosianaTrautmann, Sorbus borasianus Kárpáti Z., Placidum Adami Botosi. Szatala.

Több hazai és külföldi tudományos és ismeretterjesztő társaság választotta Őt tagjai sorába. Szakmai kéréssel senki sem fordulhatott hozzá anélkül, hogy a leghasznosabb tanáccsal ne látta volna e1 az illetőt, különösen szívesen segítette a fiatal szakembereket. A magyar botanika és barlangkutatás egyaránt szorgalmas és nagytudású szakemberét veszítette el Boros Ádámban.

 

Boros Ádám barlangi mohákkal foglalkozó cikkei:

 

  1. MORTON, Fr.: Das Problem der Lebensverlángerung bei Höhlenpflanzen. /Ismertetés/. Barlangkut. /1926-1927/ p.37.
  2. A barlangszádák növényzetének felkutatása érdekében. Barlangvil. 3. /1933/ p.22.

3.      A Szilicei- és Barkai-.jégbarlangok növényzete. Bot.Közlem. 32. /1935/ p, 104-114.

  1. GERHARDT ANTAL: Az Abaligeti barlang élővilága. /Ismertetés/. Barlangvil. 6. /1936/ p.3o-31.
  2. A Szilicei-jégbarlang, mint a növényzet élőhelye.Ttud. Közl. 71. /1939/ p. 323-324.
  3. A Tordai-hasadék barlangjai. NYÁRÁDY ERASMUS GYULA: A Tordai-hasadék c. munkájának ismertetése. Barlangvil. lo./1940/ p. 48-49.
  4. A barlangnyílások élővilága. Barlangvil. 11. /1941/ p.29.
  5. A Sebes-Körös menti barlangok szádájának növényvilága. Script. Bot. Mus. Transs. 1, /1942/ p. 152-.156.
  6. A mohák a természetben és az ember életében. Ttud.Közl. 75. /1943/ p.33-46.
  7. A Lápos-folyó szurdokában. A Természet. 40. /1944/ p.65-68.
  8. A Tapolcai-tavasbarlang mohája Élet és Tudomány 16. /1961/ 1657.
  9. A barlangok fénylő mohája. Ttud. Közl. 95. /1964./ p. 327.
  10. Útmutató barlangi mohák gyűjtéséhez. Karszt- és Barlangkut. Táj. /1970/ 3.
  11. Magyarország és a kárpáti barlangok felsőbbrendű növényzetére vonatkozó irodalom. Karszt- és Barlangkut. Táj. /1972/ 2. p. 20.22.
  12. VAJDA LÁSZLÓ társszerzővel: Bryogeographische Forschungen im Karstgebiet des Bihar-Gebirges. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 19 /1973/ in press.