Nyerges Attila - Nyerges Miklós - A Tornai-Alsó-hegy barlangjainak bejárási útmutatója

Az alsó-hegyi víznyelõk, és források vázlatos hidrográfiai képe

"A zsombolyoknak nincsen tölcsérje, hanem a kürtő minden átmenet nélkül, éles peremmel kezdődik. Mintha fúróval fúrták volna, de a fúrt lyuk átmérője egy-két méter is lehet. Ez a kürtõ nem víznyelő, legalább most nem sok víz folyik bele s nagyon nehezen lehet megérteni a keletkezését." (Cholnoky Jenő)

Túrakalauz lévén nem óhajtunk mélyebb tudományos értekezésbe bonyolódni a témával kapcsolatban - aki komolyabb elmélyedésre vágyik, tájékozódhat az irodalomjegyzék alapján - de ahhoz, hogy túráink során a magunkban és másokban felvetődő kérdésekre a vizekkel kapcsolatban válaszolni tudjunk, szükséges néhány sor erejéig kitérni erre is.

Elsőként érdemes néhány szót szólni a forrásokról. Ezeket jelenlegi ismereteink alapján két fő csoportba lehet sorolni: az egyik az Alsó-hegy Nyugati részén található, az általában nem sokkal magasabban felettük lévő időszakosan aktív víznyelők vizéből táplálkozó kisebb források (pl. Borz-, Szénhely-, Acskó-forrás, stb.). A másik az Alsó-hegy fő területét képező Szilasi-fennsík északi illetve a déli lábánál közel egyszinten fakadó (170-220 m tszfm.), a Torna- és a Bódva-völgyének peremén elhelyezkedő források, melyek vizüket főként a fennsíkon beszivárgott csapadékmennyiségnek köszönhetik, ott még időszakosan aktív víznyelő sem ismeretes (egy-két kivétel). Ez alól kivétel a Vecsem-forrás, mely aktív víznyelőkkel áll kapcsolatban, mely nyelők azonban nem a szorosabban vett fennsíki részen találhatóak (lásd később!).

Másképpen felosztva megkülönböztethetünk tisztán karsztos forrásokat, és kevert melegvizes karsztos forrásokat is. Az elõbbiekbõl van több ezért jellemzõbb (pl: Vecsem-forrás), míg az utóbbiak ritkábbak (Melegvíz- 15-18 Co, Pasnyag- 12-15 C^o, Lótusz-forrás 20 Co). Ezektõl eltérő a homokkő és mészkő réteghatárán kialakult néhány szivárgó rétegforrás (pl: Barlangkutató-forrás), melyek genetikailag más csoportba tartoznak.

A Ny-i rész, és a Kis-fennsík ismert karszthidrográfiai rendszerei.

A terület ezen részén néhány igen érdekesnek mondható "mini" karsztrendszer található, melyek nagy része sikeres vízfestési kísérletek alapján, biztosan felderítettnek mondható.

Az Alsó-hegy legnyugatibb részén két nagyobb forráscsoport indítja útjára a déli oldal erózióbázisát képezõ Ménes-patakot (ez a Jósva-patakba torkollása elõtt 12 km-t megtéve festõi völgyet mélyített). Az egyik a Medvekerti-forráscsoport a völgytalpon, a másik a Lizina-forráscsoportja (Ny-i, és K-i forrás) a völgy északi oldalában. Ez utóbbihoz ismert barlangrendszer is tartozik. A forrás fölé 45 m-re magasodó plató szélén, attól 150 méternyi távolságra egy inaktív víznyelõtöbör található: a Pérecs-nyelõ, mely teljesen feltöltõdött és víznyelõterületét is elveszítette. A barlang függõleges zsombolyszerû szakasza után (-32 m) éri el a rendszer vízszintes fõ ágát, ám ez még nem a mai karsztvízszinten áramló patakos barlang mélysége, egy hajdani erózióbázis magasságába képzõdött járatszint. A viszonylag nagy szelvényû, de rendkívül elagyagosodott barlangág 150 m hosszan járható be (jelenleg bejárata beomlott). Ettõl ÉK-re 60-70 m-re egy idõszakosan aktív víznyelõ vezeti a mélybe a rendszer vizeit. A Lizina-forrásdeltája feletti oldal néhány kisebb árvízi forrásszájként mûködő barlangot rejt magában, ám ezek ismert hossza alig haladja meg a néhány tíz métert (Nagy-forrásszáj +5.5 m, Kacor-barlang 20 m, Lizina-forrásbarlang).

A fennsík további 2 km-én (K felé), csupán néhány esőzésekkor aktív víznyelő van, melyek közvetlenül a völgy peremén találhatóak (Csipogó 1 sz., 2 sz., 3sz. víznyelő), valamint 1-2 kisebb berogyás és néhány szivárgó forrás emlékeztet a földalatti vízhálózat létére.

A következõ jelentõsebb felszínalakulat a Mocsolya-patak - ami 2.5 km-es utat megtéve éri el a Ménes-patakot-, valamint a hozzátartozó források és barlangüregek. É-i tápláló forrása: a Kecskés-kúti-forrás (átlag: 300 l/perc hozammal), melyhez a forrás felett meredezõ sziklafalban 13 m mély, kétfelé ágazó forráskürtõ jelzi az árvízi feltörési pontját a felszín alatti vizeknek (Kecskés-kúti-barlang). A Mocsolya-patak folyását Ny-ról a Kecskés-völgyben további két forrása táplálja még, ám ezeknél jelentõsebb a Ménes-pataki torkolathoz legközelebb esõ Káposztáskerti-forrás (átlag: 200 l/perc), és a Hideg-kút, számottevõ árvízi hozamokkal (2250 és 18 l/perc között).

A Zúgó-forrás is hasonlóan a Ménes-patakba ontja vizét 400 m-es patakmedrén keresztül. A felszínretörési pont felett néhány méterre a sziklafalból mélybenyúló barlangjárat van, 2-3 m mélységben 8 m földalatti út múltán a víz színe alá bukik a járat (Vacsora-barlang, valamint itt található a Zúgó-forrás feletti hasadék 5 m).

A Szádvár (461 m tszf. magasságban) külön álló röge alatt több forrás is fakad. A D-i oldalában 202 m tszf magasságban tör felszínre a Tetves-kút (30-620 l/perc). Az ÉK-i oldalából kiindulva húzódik a Bába-völgy. Ebbe számos közvetlenül, és közvetve bekapcsolódó hidrológiai rendszer tartozik.

Az egyik ilyen a Bene-bérci-víznyelõ, valamint a Bene-bérci-forrás, és Alsó-Acskó-forrás között vízfestéssel igazolt kapcsolat. A Bene-bérci-víznyelõ Szögligettõl északra mintegy 2 km-re található az Acskó-völgy felett 290 m tfsz. magasságban. Vízgyûjtõ területe kicsi mindössze 0,02 km2. Középsõ triász guttensteini mészkőben kialakult nyelõ a tõle északra levõ perm-alsó triász evaporitos rétegek alkotta területen összegyûlt csapadékvizet nyeli el. A korábbi feltételezések szerint a víz az Alsó-Acskó forrásban kellett, hogy megjelenjen, amely tõle DNy-ra 120 m-re 238 m tszf. magasságban fakad. A forrás sokéves átlagos hozama 70 l/perc, de a mért maximum ezt jóval meghaladja 1500 l/perc. Az 1985-ben végrehajtott vízfestés során a Benebérci-víznyelõbe juttatott fluoreszcein azonban a Bene-bérci-forrásban is megjelent, amely a vízgyûjtőtől 100 m-re, 249 m tszf. magasságban van, és jóval kisebb hozamú mint az Alsó-Acskó-forrás. A látszólagos vízsebesség értéke az Alsó-Acskó-forrásra 43,3 m/órának, míg a Bene-bérci-forrásra nézve 62,5 m/órának adódott, s e vizsgálattal a terület egy újabb bifurkációs karsztrendszerének létét sikerült igazolni. A helyzetet némiképp bonyolítja, hogy az Alsó-Acskó-forrásban jelenik meg az Acskó rét közelében található Szúnyogos-víznyelő általa elnyelt víz is.

Hasonló méretekkel rendelkezik a Szénhely-forrás, és a tőle légvonalban 150 m-re található Bükk-lápai-víznyelő rendszere. Maga a nyelő ennek ellenére az Alsó-hegy egyik legnagyobb vízgyûjtőterülettel rendelkező, s ezért viszonylagosan hamar meginduló az átlagoshoz képest sokáig aktív - bár nem túl nagy méretû - víznyelője. Maga a Szénhely-forrás elég jelentéktelen, átlagos hozama 10-20 l/perc, de mintegy 50 méterre tőle a meredek oldal aljában jól fejlett erősen hátravágódott árvízi kitörési hely található, amelyet utólagos suvadások tettek még látványosabbá. Az összefüggést több alkalommal is, vízfestéssel igazolták.

A Borz-forrás /Lakatos-forrás/ a Szádvár lábánál taláható. Jelentéktelennek tûnik, azonban a forrás feletti sziklaletörés lábához vezető /általában/ száraz patakmeder gondolkodóba ejti az embert. Itt egy forrásteknő található, amely csak igen nagy árvizek esetén aktív. Ettől néhány méterrel távolabb pedig a legnagyobb ismert Alsó-hegyi fosszilis forrásbarlang a Borz-barlang (40 m) található. A Borz forrástól nem messze (DK felé 250 m) a piros turista jelzés mellett található a csekély vízhozamú (átlag: 5 l/perc), kissé jelentősebb árvízi hozamokkal rendelkező Csurgó-forrás, amely jelenleg is építi a maga kis mésztufa gátját.

A Borz-forrás felső kitörési pontja

Négy igen jól fejlettnek mondható víznyelő, és számos kisebb berogyás található a Bába-völgyben, ahol az országos kék túra jelzése is végighalad a Szádvár felől a Szabó-pallagi vadászház irányába. Az 1., 2., 3., és 4. sz víznyelõkben kisebb-nagyobb barlangok is találhatók. A Bába-völgyi I. és II. sz. víznyelõk a Borz-(Lakatos-)forrás rendszeréhez tartoznak. A 4.sz. nyelő vize a vízfestések tanúbizonysága szerint a Torna-völgyben bukkan elõ, míg a 3.sz. nyelõ vize a Frank-barlangon (-50 m) keresztülfolyva az Acskó-forrásban jelenik meg. Ide vezeti vizét a dózer-út Kis-Bene-bérci nagy kanyarulatánál található, 360 m tszf. magasságban fekvõ Hangyás-nyelő is. Ennek nagy nyelõtölcsére túlnyomórészt lankás területről gyûjti össze vizeit és rendkívüli módon elagyagosodott. Az Acskó-forrásnak átlagos hozama 60-100 l/perc, de az árvízi hozam itt is ennek többszöröse. A Frank-barlang, amelyen átfolyó patakot feltehetõleg főként a két fent említett víznyelő táplálja, az Alsó-hegyen eddig feltárt egyetlen klasszikus értelemben vett aktív vízvezető járattal rendelkező patakos barlang.

Az Acskó forrás vize mintegy 100 méter szabad folyás után egy lefolyástalan mocsárba torkollik, ahonnan azután lassan leszivárog. Az Acskó-réti-víznyelõ nyelõpontja ma is felismerhetõ, jelenleg is itt szivárog el a legtöbb víz. Hirtelen zápor, vagy hóolvadás esetén azonban a korlátozott nyelõkapacitás miatt (ami feltehetõleg a nagyfokú feltöltöttség eredménye) a mocsár helyén egy tó keletkezik. Az itt elnyelõdött víz bizonyítottan a légvonalban ide mintegy 2 km-re található szögligeti Csörgõ-forrásban jelenik meg 180 m tszf. magasságban. Ez az Alsó-hegy D-i kiszögellésének az úgynevezett Kis-fennsíknak az egyetlen jelentõs forrása, amely a plébánia kertjében fakad, és csõrendszeren keresztül a falu vízellátását biztosítja és a templomtéri közkutat táplálja.

A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az Alsó-hegy Ny-i, derenki szárnyának vizeit egy sor kisebb forrás hozza felszínre, melyek közül a Vályus-kút és a Szarvas-kerti-forrás rendelkeznek számottevõ vízhozammal.

A Szilasi-fennsík vízrendszerei, forrásai.

A legkevesebb információ az Alsó-hegy ezen részérõl van. Itt gyakorlatilag víznyelõt nem is találni, a legtöbb zsomboly a töbrök peremén található és így azok vízvezetési szempontból inaktívak, de még a töbrök aljához közeli barlangokban sem lehet komolyabb jelenkori vízmozgások nyomait felfedezni. Az egyetlen ilyen jellegûnek mondható barlang a Nászút-barlang (-15 m) ezen a területen, amely bejárati szakasz a víznyelõkre jellemzõ módon réteglap mentén keletkezett, s késõbb sem találunk benne a fennsíki zsombolyokra jellemzõ szakaszokat. Valószínûleg ezen mássága indokolhatta intenzív feltáró kutatását is. Vizet azonban legfeljebb rendkívül nagy hóolvadások vagy esõzések alkalmával nyelhet, és a hozzá vezetõ patakmeder is rövid, és rendszerint száraz.

Megemlítendõ még az egykoron valószínûleg víznyelõként mûködõ, a hegység kiemelkedése miatt azonban mára már teljesen víznyelõterületét vesztett Kopasz-vigasz-barlang (-38 m).

A fennsík vízrendszerének legaktívabb területe: a Pócsa-kõi-víznyelõ (-50 m), amelynek vize a fluoreszceines vízfestés tanúsága szerint 6 nap után a Vecsem-forrásban jelenik meg, ami attól 2.1 km-re van. Ehhez hasonlóképp a (Kis-vizestöbri) Meteor-bg (1.85 km-es távolságra), a Nagy-vizestöbri-víznyelõbarlang (1.95 km-es táv.), valamint a Kopaszgaly-oldali 4.sz (404-es)-barlang is (2.25 km-es táv.) oda vezetik vizeiket. Ezek víznyelõ jellegû barlangok és nagyban eltérnek formakincsükben fennsíki klasszikus értelemben vett zsombolyoktól.

A legjelentõsebb, mindenki által közismert tisztán karsztos forrás: a Vecsem-forrás, melynek normál vízhozama a mérések szerint 1000-1500 l/perc, de hegy legnagyobb, itt mérhetõ árvízi hozamai ezt jóval felülmúlhatják (35000 l/perc). A víz két ponton tõr a felszínre (175 és 180 tszfm). A kisebbik a hegylábi törmelékbõl fakad és állandó, kiegyenlítettebb vízhozammal (5-50 l/perc) rendelkezik, míg a nagyobb tulajdonképpeni forrás szinte közvetlenül a hegyoldalból lép a felszínre, ám ez a nagy szárazságok idején néha elapad, de az árvízi hozamok itt tetõznek. Közvetlenül a forrás mögött jólfejlett árvízi forrásszáj található (Vecsem-árvizi-forrásszáj).

Attól NyDNy-ra 600 m-re a hegyoldalban a legmagasabban fekvõ (350 m tszf. magasságban), egy korábban idõszakosan aktív, ma már száraz forráshely a Pályi-völgyi-kút található.

A legtöbb zsomboly a Szabó-pallag, Vecsem-bükk kicsiny 3-4 km2-es, közelítõleg 450-500 m tszf. magasságban található kicsiny térségbe koncentrálva. Ezek nem mûködnek víznyelõként, és nem tartoznak kitüntetetten valamely hegylábi karsztforráshoz. Az itt beszivárgó vizek a fõ karsztvízbe kerülnek, hogy azután akár több forrásban is megjelenhessenek. Jelenleg nincs ismert aktív vízszintes járatuk. Aljukat többnyire törmelék, vagy - hangsúlyozni kívánjuk - agyag zárja el. Ez utóbbinak nagyobb mélységekben igen gyakori az elfolyósodása.

A fennsíki barlangok inaktív volta nem akadályozta meg azonban a kutatókat a vízfestési vizsgálatok elvégzésében: 1969-70-ben a VITUKI közremûködésével az Almási-, és a Vecsembükki-zsombolyok víznyomjelzéses vizsgálatát végezték el (részleteket lásd itt!). Elõször 1969 áprilisában a Vecsembükki-zsombolyba 2000 kg konyhasót, 100 kg fluoreszeceint 1000 liter szalmiákszeszben feloldva jutattak több köbméter víz kíséretében. Mivel a só a megfigyelt forrásokban nem jelentkezett 1970 márciusában újabb 2000 kg konyhasót juttattak a Vecsembükki-zsombolyba, ezúttal mintegy 20 köbméter hó kíséretében. A jelzõanyagok közül elõször az Almási-zsombolyba (-100 m) juttatott fluoreszcein jelent meg az Alsó-hegy északi lábánál levõ Tapolca-forrásban (1.9 km-es távolságot 13 nap alatt tette meg). A festék a forrás egyébként normálisan száraz árvízi ágában jelentkezett olyan töménységgel, hogy azt szabad szemmel is meg lehetett figyelni. A környéken lakók szerint a festéket 1970 márciusában újra észlelni lehetett, s ezúttal nem csak a Tapolca-, hanem a tõle Ny-ra fekvõ Andród-kerti-forrás is zöld volt (ez a forrás az év nagy részében száraz, a festéket a tavaszi nagy áradások hozták a felszínre).

A Vecsembükki-zsombolyba (-236 m) beadott só a nyár végéig nem jelentkezett, ekkor a víz ellenõrzését abbahagyták. A márciusi sózást követõen a megfigyeléseket felújították, s a szlovákiai oldalon fekvõ Zsámány-kútnál egy nappal a sózást követõen már az eredeti kloridalapszint kétszeresét mérték. A Tapolca forrásnál kimutatott áramlási sebességeket figyelembe véve azonban a kutatók arra következtettek, hogy a kloridiontartalom bizonyosan nem az egy nappal korábban beadott sómennyiség hatására növekedett meg. A Torna-völgyi Kör-kút esetében teljesen analóg helyzet volt tapasztalható. Az áthaladási sebességet megbízhatóan csak az Almási-zsomboly - Tapolca-forrás között lehetett számolni, és ez 4-6 m/órának adódott.

A Torna-völgyben fakadó forrásokkal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Szilasi-fennsík közel 17 km hosszú északi lábánál, keletrõl nyugat felé haladva közel 10 km hosszan egyetlen számottevõ forrás sem fakad, míg a további két kilométeren csak három kisebb forrás (Zsámány-kút, Kis-Paklan-, Nagy-Paklan-forrás), viszont a hegyláb ezt követõ alig 5 km-es szakaszán nagy vízhozamú áradásos karsztforrások egész sora tör felszínre. Ezekről az egyik vonatkozó irodalomban olvashatunk részleteket: Az Alsó-hegy Torna-völgyi forrásai - (Dénes György) - Karszt és Barlang 1965, I.

A magyar oldal forrásai közül még nem említettük a Kastély-kerti-forrást (90-18000 l/p), amely Tornanádaska községben 175 m tszf. magasságban fakad, közelében két kisebb inaktív forrásbarlangocska kíséretében /Kastélykerti I., ill. II. sz. barlangok/, az ettõl DNy-ra fekvõ melegvizû Lótusz-forrást (20 C^o,70-240 l/perc), és a nagy árvízi hozamokat (kb. 20-25000 l/perc) mutató Pasnyag-forrást.

Tornanádaskától K-re még további 3 forrás található: a Betyke Lapos feletti (173 m tszf. magasságban) névtelen kis forrás, a Rongyos-kút (167 m tszf. magasságban), és a legkeletebbi a Melegvíz-forrás (165 m tszf. magasságban). Ez utóbbi kettõ a fakadásuk után nemsokkal egyesülve, (a többihez hasonlóan) vizüket a Bódvába vezetik, ezt 164 m tszf. magasságban érik el, ami kijelöli az erózióbázis magasságát is. Ez késõbb a Sajóba, Tiszába, Dunába,..