MKBT - XL. Barlangnap  1996 június 20.-23.

 

Rendezte: MAFC

 

 

Pilisszentkereszt -  Túrakalauz

 

Irta  &  szerkesztette: Nyerges Miklós

 

TARTALOM

 

 

ˇ        Miért pont mi ?

ˇ        A Pilis-hegység geológiai felépítése

ˇ        A Pilis-hegység barlangjai

ˇ        A Róka-hegy - Üröm térségének barlangjai

ˇ        A Kevély-csoport barlangjai

ˇ        A Hosszú-hegy barlangjai

ˇ        A Pilis és környékének barlangjai

ˇ        A Kétágú-hegy térségének barlangjai

ˇ        A Sátorkőpusztai-barlang

ˇ        Néhány gondolat a Pilis-hegység központi területéről - Turi "Vödör" Zoltán

 

 

Miért pont mi ?

 

Új év, újra vándorgyűlés. Alig lett véga a kitünően megszervezett, és lebonyolított Létrási barlangnapnak, már felvetődött a kérdés: ki rendezi a következőt ? Sajnos, ahogy ez az utóbbi években lenni szokott az idén sem volt olyan csoport, csoportvezető aki még Létrás-tetőn úgy búcsúzott volna el: "Viszontlátásra, itt vagy ott..." Sajnos ez a helyzet egészen a hosszúra nyult tél végéig sem változott, ígéretek jöttek, mentek, "majd jövőre, most nem" stb.  Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel , hogy a Barlangnap a Társulat egyik legnagyobb hagyományokkal bíró rendezvénye elmaradhat.

Ilyen körülmények mellett az utolsó pillanatban vállaltuk fel a rendezés "jogát", mert mi szeretünk Barlangnapra járni. Igaz 3 éve hasonló helyzetben már rendeztünk egyet, a Pál-völgyi kőfejtőben, s egy évvel később Vértestolnán sem szállhattunk ringbe a Marcel Loubens Kupán, hisz újra rendeztünk, igaz ekkor csak társzervezőként.

Amikor az idei rendezőségesdit elvállaltuk, bíztunk benne, hogy ha már nem vállalkozik senki önállóan a Műsorfüzetben és szóban terjesztett felhívásaink hatására, vagy akár csak spontán kapunk segítséget, hiszen egy 8-10 fő körüli létszámmal rendelkező csoport (ezek mi vagyunk) számára némileg irreális egy ilyen volumenü, átlag 300 főt megmozgató rendezvény minden igényt kielégítő lebonyolítása. Sajnos senki nem jelentkezett. Tanácsokat kaptunk innen onnan, de hát megvalósítás nélkül azokat  a kalapunkra tüzhetjük legfeljebb. E kiadványhoz, bár a területen sokan és sokat dolgoztak,  szinte semmilyen hozzájárulás nem érkezett. Kár. Reméljük ennek ellenére mindenki jól fogja érezni magát, bár különleges barlangokról, "színes" programokról nem tudtunk gondoskodni. A helyszín, s a szokásos feltételek adottak (tábortűz, vacsora, vetítő, kultúrház előadások tartására, büfé, verseny, stb.), már csak tartalommal kellene megtölteni. Reméljük ehhez a megjelentek partnerek lesznek, s okulván az idei példából a közeljövőben nem kell több ilyen "kényszerbarlangnapot" tartani.

A kiadvány is a fenntiek szellemében készült el: Mikor elérkezett az idő a Műsorfüzetben is megigért, szokásosnak mondható, a vándorgyűlés helyszínének környékén található barlangok leírását,  kutatási eredményeinek ismertetését bemutató kiadvány szerkesztésére, a kéziratok leadására adott határidő lejárt gyakorlatilag semmilyen anyag nem állt rendelkezésre. Minössze Eszterhás Pista küldte al beszámoláját a Vulkánosok működéséről, Lieber Tamás vette a fáradtságot, hogy kitépjen egy fiataloknak szóló újságból csoporjukat bemutató lapot és Turi Vödör Zoltán említette meg hogy ő régen  még irt valamit... Így kényszerűségből ugyan, de a korrekt tájékoztatás érdekében Dr. Dénes György, Juhász Árpád, Kárpát József, Kordos László, Sásdi László, Szablyár Péter eddig megjelent a területről szóló írásait ollóztam össze a saját kútfőmből merített emlékekkel, mely az itt következő egyveleget eredményezte, remélem mindenki megelégedésére.

Nyerges Miklós és a MAFC Barlangkutató Csoport

 

 

A Pilis hegység geológiai felépítése

 

A Pilist a Budai-hegységtől a Pilisvörösvár vonalában húzódó, nagyjából ÉNy-DK irányú geológiai törés választja el, míg ÉK-i irányban a Szentendre-Visegrádi hegység vulkáni tömege felé a Pomáz, Pilisszentkereszt, Kétbükkfa-nyereg és a pilisszentléleki Cserepes-völgy vonalában húzódó törés a határ. Pomáz vonalában a Nagy-Kevély csoportjából a nagyjából kelet-nyugati irányban futó Dera-patak völgye határolja el.

A Pilis fő tömege felső-triász dachsteini mészkőből áll, így magának a hegységnek a névadó csúcsa a 757 m magas Pilis, valamint a Nagy- és Kis-Szoplák, amelyek a Pilis-csúcstól északra helyezkednek el. Ugyancsak főleg dachsteini mészkő alkotja a Pilis-nyeregtől ÉNy-i irányba kiágazó gerincet is, így a Fekete- és a Kétágú-hegyet, a hozzá tartozó Öreg-szirtet, valamint a Fehér-szirt legnagyobb részét.

Vannak a Pilisben a dachsteini mészkő mellett egyéb triász képződmények is. Így a dachsteini mészkő előtt jellegzetes, bitumenes kalciteres mészkő keletkezett, amely hol világosabb, hol sötétebb barnásszürke színű. Ez a Fekete-hegynek az északi, a Cserepes-völgyet kísérő keskeny sávjában található. A dachsteini mészkő előtt képződött különböző dolomittípusok, valamint Raetavicula contorta kövületeket tartalmazó világosszürke mészkő ugyancsak a Fekete-hegy északi, a Cserepes-völgyet kísérő keskeny sávjára korlátozódik. A dolomit kisebb foltban felszínre bukkan a Pilis-nyeregtől északra, a Szentléleki-tető irányában is. A felső-triász sötét, barnásszürke bitumenes mészköve, illetve dolomitja megvan a Kétágú-hegy vonulatához csatlakozó Fehér-szirt délkeleti tövében is.

Ellentétben a Budai-hegységgel, a Pilis területén, ha foszlányokban is, de megvannak a jura üledékek, mégpedig a Kesztölc, Klastrom-puszta közelében levő Fehér-szirten, az Öreg-szirten és a Dorog fölött lévő Nagy-Strázsa-hegyen. A jura időszak elejét itt sárgás vagy halványvörös mészkő képviseli, amelyben pörgekarú-kövületek bizonyítják a jura kort. Vannak a középső jurába tartozó radioláriás, tüzköves rétegek, kovás márga és sárga vagy vörös színű mészkő, valamint felső-jura mészkő is.

A krétában azonban a Pilis is - a Budai-hegységhez hasonlóan -kiemelkedett. A kiemelkedés elsősorban ÉK-DNy, illetve erre merőleges törésvonalak mentén következett be. Ezek alakították ki a mai magasabb rögvonulatokat, sasbérceket és a köztük lévő árkos szerkezeteket. A lepusztulási időszakban főleg a dachsteini mészkő erősen karsztosodott. Karsztos üregeit gyakran béleli ki vörösföld, a terra rossa. Pilisvörösvár környékén a karsztosodott dolomit üregeiben tűzálló agyag és festékföld halmozódott fel. Csupán a Dorogi-medencében a kőszénrétegek alatt ismertek alsó-kréta képződmények.

Az eocén kor üledékei  a Pilis-hegység peremére korlátozódnak. A barnakőszéntartalmú eocén rétegek Pilisvörösvártól kezdve Dorog környékéig követhetők. Az alsó eocén barnakőszéntelepeket édesvizi ősmaradványokat tartalmazó mészkő, vagy márga kíséri, míg az eocén magasabb részében különböző egysejtűeket és puhatestűeket tartalmazó agyagmárga, márga, mészkő halmozódott fel. A Dorog melletti Nagy- és Kis-Strázsa-hegyen nummuliteszeket tartalmazó tengeri meszes homokkő képviseli az eocént, amely triász kőzetek letarolt felszínére rakódott. E meszes homokkő mellett még bitumenes márga is keletkezett a középső eocénban, amelyben a csökkentsósvizi élettérre a Congeria és a Melania kagyló kövületei utalnak. A felső eocén nummuliteszes-diszkociklinás mészkő csak nagyon kis elterjedésben található a Pilisben.

Az oligocén elején a Pilis újra kiemelkedett, átmeneti lepusztulás kíséretében. A hárshegyi homokkő, a középső oligocén tenger partszegélyi üledéke viszonylag nagy elterjedésben található a hegység területén, így például Klastrom-puszta környékén és a Pilis-csúcs keleti, Pilisszentkereszt felé eső oldalán. A pilisszántói kőfejtőben az egyébként az egyébként ősmaradványokban meglehetősen szegény hárshegyi homokkőben Pecten és Ostrea kagyló kövületei fordulnak elő. A hárshegyi homokkő emellett a Csobánkáig nyúló Hosszú-hegyen, valamint az Oszoly és a Kevély csoportjában is gyakori. Az oligocén közepének másik üledéke a kiscelli agyag alárendelt a Pilis területén.

A felső-oligocén során a Pilis nagyobb része szárazulat lehetett, csak a peremi területen, Dorog, Kesztölc környékén és a hegység északi oldálán, a Pilismarót melletti Malom-vülgyben maradtak vissza e korból homokkő-, homok-  és agyagrétegek. Egy részükben normál sós vízben élő puhatestüek kövületei gyakoriak, így a pektunkuluszos homokkőre jellemző Glycymeris latiradiata és Cardium kagylófélék, másutt a csökkentsósvizet kedvelő Potamides csigák kövületei találhatók meg.

A pilis területe kívül esett a miocén vulkanizmus központján, azonban a Szentendre-Visegrádi-hegységet alkotó vulkáni tömegek egyes nyúlványai megtalálhatóak a Klastrom-puszta felőli oldalon is, mégpedig az oligocén homokkövet áttörő hipersztén- és amfibolandezit-telérek formájában. A dorogi szénmedencében szintén jelentkezhetnek a miocén vulkanizmus telérei, áttörve az eocén barnakőszénrétegeket.

A Pilisben az üledékképződés záró tagjai a pleisztocénban jöttek létre. Részben a szélárnyékos oldalakon lösz rakódott le, a hegyi lejtőkön nyirok keletkezett. Néhol futóhomok is felhalmozódott.

 

A Pilis-hegység barlangjai

 

 

1. A Róka-hegy - Üröm térségének barlangjai

 

A Csillaghegytől északnyugatra emelkedő Róka-hegy kőfejtői több hévizes eredetű üreget is feltártak. A régóta ismert Kristály-barlang hossza kb. 30 méter, mélysége mintegy 10 méter a falait gazdag borsókőképződmények borítják.

Az 1959-ben feltárt Róka-hegyi-barlang az ettől nyugatra lévő kőfejtőben nyílik, mely a magyar természet- (barlang-) védelem egyik legnagyobb kudarcának helyszíne. A kőfejtőt ugyanis időközben szeméttel töltötték fel, s bár a barlang bejáratát kútgyűrűk beépítésével megközelíthetővé tették, de a szemétből áramló mérges gázok miatt a barlangba bejutni nem lehetséges. Pedig a barlang egy igazi gyöngyszem volt a környék üregeinek körében, jellegzetes formaelemei és gazdag ásványi képződményei hidrotermális eredetre utaltak. A barlangot a jelek szerint a tektonikus hasadékok mentén feltörő hévizek alakították ki. A kalcit-, aragonit-, gipsz-, és baritkristályok  mellett gömbhéjas szerkezetű borsókőszerű képződmények   diszítik a sziklákat. Különleges szépséget adnak a barlangnak a hévizes képződményekre települt, ma is növekedő cseppkőalakzatok. A bejárattól lépcsőzetesen egyre lefelé tartó barlang végül egy 34 méter mély egytagú, tágasnak mondható, képződményekkel dúsan díszített aknába torkollik. A barlang hossza kb. 100 méter, míg mélysége mintegy 60 méter.

Az Ürömi-víznyelőbarlang Üröm község határában a templomtól kb. 600 méterre keletre található. A barlang bejárata egy kb. 10 méter mély lefolyástalan mélyedés alján található, ahová egy hosszú, időszakos vízfolyás vezet, a szomszédos sertéstelep felől.  A víznyelő régóta ismert, már Koch Antal megemíti 1871-ben "Wolfsgrube" név alatt és feltételezi, hogy alatta barlang húzódik. A Leél-Össy Sándor által vezetett barlangászok 1950 márciusában jutottak be a nyelő alatt húzódó üregrendszerbe, amelyet a ma ismert teljes hosszúságában fel is tártak. Az eocén nummulinás mészkőben kifejlődött barlang bejárása nem ígényel technikai eszközöket, ám a benne található szűkületek miett mégsem sorolható a könnyű barlangok közé. A barlang a viznyelő alján két ponton is megközelítí a felszínt, amelyek közül azonban csak az egyik felharapódzás éri el a felszínt. E szűk nyíláson leereszkedve egy ÉK-DNY irányú hasadékba érünk, melyet mindkét irányban követni lehet. ÉK felé a másik, fel nem nyílt nyelőpont alá jutunk, s itt a folyosó omladékkal zárul. A barlang belsőbb részei felé a folyosó másik iránya vezet. Itt a hasadék 30-40 centiméteresre szűkül és ilyen szelvények mellett 2-3 métert kell szinte függőlegesen ereszkednünk ebben a járatban. Ezen túljutva egy szifonszerű szűkűlet vár ránk, s már is a barlang központi elosztó termében a Nagy-teremben vagyunk. A terem közepén lévő Kába-kövön átmászva DNy felé a Kutyaszorító és a Cseppkőfülke járataihoz juthatunk, míg a beérkezési pontunktól jobbra indulva található a barlang mélyebb szintjeire vezető Nagy-akna bejárata. Ezen lemászva további szűkűleteken keresztül vezet az út a még mindig csak négykézláb járható Rövid-folyosóba. E járat végen az Útkereszteződés ahonnan a Szabó J. terem felé ágazik el a barlang. Tovább haladva lefelé a barlang legnagyobb üregeibe jutunk: itt található a 2-2.5 magas Magas-folyosó, s az Óriás-terem, melynek legalja a barlang mélypontja is egyben. A nyelőben eltűnő szennyvizek által erősen átitatott, elszennyezett barlangot a MAFC Barlangkutató Csoport térképezte fel 1990 novemberében, hossza 168 méternek, teljes vertikális kiterjedése 28.5 méternek bizonyult.

 

 

 

A főváros környékének egyik legimpozánsabb és földtani szempontból is figyelemreméltó felhagyott mészkőbányája az Ürömön található Amfiteátrum (v. Csókavár) nevű kőfejtő. A kőfejtőt határoló 20-35 m-es sziklafalak felépítő kőzete dachsteini mészkő, de helyenként a fődolomit és oligocén homokkő is megjelenik. A szinte mindenütt mutatkozó hévizes oldásformák mellett több igen szép feltolódási sík, vetőtükör látható, amelyeket gyakran 30 cm átmérőjű kalcittelérek kisérnek. Az esztétikai hatást sajnos rontja az elmúlt évtizedekben felhalmozott hulladék és gázgyári salak, amely több hajdan ismert kisebb üreg eltömődését okozta és komoly karsztszennyező forrásként szerepel. A kőfejtő bejáratánál balra nyíló Amfiteátrum 1.sz. barlangot már a 70-es években is ismerték, azonban a folytatást lezáró szűkületek miatt csupán 30 m-nyi szakaszát járták be.

 

 

Az Acheron Barlangkutató Szakosztály 1991-ben, a végponti szűkület leküzdésével és további bontások árán a barlangot 250 m hosszan és 80 m mélységig tárta fel, így az a Pilis-hegység legmélyebb és egyik legszebb barlangjává lépett elő. A barlang jelentőségét képződménygazdagsága mellett növeli, hogy mélypontján a karsztvízszintet képviselő, még további átvizsgálásra váró tó található. (A vízszint tszf. magassága 110 m.)  A barlang járatai dachsteini mészkőben, egy K-Ny-i irá-nyú, É-ra 65o-kal dőlő vetősík mentén alakultak ki. E törés a felszinen is jól nyomonkövethető, középvonalában vastag kalcittelér található, amely a barlangban is több helyen meg-jelenik. A 65o-os dőlésű hasadék 45 m mélységben függőlegessé válik, és így vezet a karsztvízszintig. A 10-20 m mély aknák átmérője 0,5-1,5 m között alakul, de hosszirányú átmérőjük, a hasadékjellegnek megfelelően a 10-20 métert is eléri. Az üregrendszer képződménygazdagsága különösen a 30-60 m mélység közötti zónában, a hegység viszonylatában páratlan. A falakat a hajdani hévizekből kivált, üvegszerűen áttetsző, korallszerű kalcitképződmények, kristálypamacsok és hófehér borsókövek borítják. Az ún. Kristály-kanyonban a falhoz mindössze egy ponton kötődő, olykor dió nagyságú, átlátszó kalcitgömbök láthatók. Helyenként cseppkövek is előfordulnak. A barlang hőmérséklete 12-12,4 oC, a légtérben időnként 2-5 % CO2-koncentráció mérhető, ami bejárását nehezíti. A végponton levő 7x1 m-es tó, és egy szomszédos, másik hasadékon át valószínüleg hozzáférhető tónak az átkutatása a képződmények védelme érdekében a vaslétrázások után válik aktuálissá. Igen fontos lenne a külszinen lerakott arzén-tartalmú salakból és hulladékokból eredő karsztszennyezés felszámolása, amely az ivóvízbázist közvetlenül veszélyezteti. (A barlangi tó olykor valósággal bűzlik!)

 

 

2. A Kevély-csoport barlangjai

 

A Kevélyek fő tömegét jól karsztosodó dachsteini mészkő alkotja, amelyre az alacsonyabb térszineken kevésbé jól oldódó eocén márgák és mészkövek, valamint oligocén hárshegyi homokkő települt. A Pilisborosjenő feletti Ezüst-hegy homokkőbányájából több barlang is nyílik (nyilt). Az Ezüst-hegyi I.sz. barlang a bányába vezető út végén egy gödör alján nyilt kb. 330 m tszf. magasságban. A mindössze egy teremből álló üreg nagy része a padosan elváló hárshegyi homokkőben képződött, mig alacsonyabb részein az eocén koru márga is előbukkan. A barlang keletkezéséről számos eltérő vélemény látott napvilágot. Így Fekete Zoltán 1935-ben megjelent írásában úgy vélte, hogy az üreg az itt felszínre nem bukkanó dachsteini mészkőben kialakult terem utólagos felszakadása által jött létre, de két évvel későb Kerekes József már másképp vélekedik tanulmányában. Szerinte Fekete tévesen magyarázza az üreg keletkezését, mert az eocén márga jelenléte elkerülte a figyelmét. Sz erinte a szokatlan nem karsztos környezetben a barlang úgy alakulhatott ki, hogy a homokkő repedésein leszivárgó víz, amely a talajban szén-dioxiddal telítődött, a márgához érve annak mésztartalmát kioldja. A két kőzet határfelületén rendkivűl hosszú idő elteltével kis üregecskék alkultak ki. Az eredetileg teljesen zárt termecske szerinte a bányaművelés hatására nyílt a felszínre. De ez még nem minden: Láng Sándor (1953) szerint valószínüleg eltömődött forrásbarlang volt, míg Leél-Össy Sándor (1958) azt mondta, hogy az üreget tektonikus repedések mentén feltört meleg víz oldotta ki.

A nyulfarknyi, később lebányászott üreg körülötti kialakult meddő vita végére Szenthe István kutatásai  tettek pontot. Bejárta és leírta az itt nyíló, jóval nagyobb Ezüst-hegyi 2.sz. barlangot (Szophoklész-barlang), amely már jóval mélyebbre nyúlik a homokkőben mint kisebb társa, feltárja a homokkő alatti márgát is és a falait sokfelé a hidrotermális tevékenységre utaló baritkristályok vonják be.

 

 

 

Nem messze a 2. sz. barlangtól a bánya északnyugati falában  az avatott szem hamar észreveheti, hogy a közel vízszintesen települt homokkőrétegek szabályossága egy mintegy 30 méteres szakaszon megszakad, besüllyed. Ez Szenthe István számára egyértelműen jelezte, hogy a homokkő alatt itt is barlangnak kell húzódnia. A leomlott homokkő tömbök közötti repedések között hosszas keresés, bontás után 1969 telén sikerült megtalálni az utat a Kevélyek máig ismert legnagyobb barlangjába. A 400 méter hosszú és 60 méter mély Papp Ferenc barlang (más néven Ezüst-hegy 3.sz barlang) bejárásától sokakat visszatart és tartott a 2-3 méter hosszú spirálisan csavarodó Csiga nevű szükület, melyen áthatolva érhetjük el a barlang mészkőben kialalkult szakaszait. Itt egy hatalmas ferde hasadékba érkezünk ahonnan mind felfelé mind lefelé találhatunk továbbvezető járatokat.

 

 

A felső járatban továbbhaladva egy porló dolomitban kialakult terembe érkezünk, ahol egy 10 méter mély vakon végződő akna indul. Az akna felett átmászva további  gyönyörű borsókövekkel bélelt járatokban haladhatunk. A másik ág lefelé indul és meredeken vezet le egy széles, hosszúkás terem aljára. Innen egy erősen omladékos járaton keresztül juthatunk a végponti ágba, vagy  a másik odalon felmászhatunk a Szakadékba. Ez utóbbi helyen hóolvadáskor, nagyobb esők alkalmával szabályos zápor fogadhat minket, ugyanis a töredezett homokkőrétegeken át lejutó víz 12-15 méter hosszú csöveket oldott a mészkőben, amelyeken át gyorsan a barlangba juthat a csapadék. Ez az oldáscső rendkívül  jellegzetes képződménye az Ezüst-hegyen a hárshegyi homokkő alatt kialakult barlangoknak. A kb. 400 méter hosszú 62 méter mély barlang fő érdekességét földtani felépítése és ritka ásványai adják. Igy például a homokköves felső szakaszon itt-ott kis méretű laza vatára emlékeztető ásványpamacsok figyelhetők meg, amelyek Szenthe Pista vizsgálatai szerint valódi "légből kapott" ásványok. Ugyanis a mélyből feláramló meleg aeroszolban gazdag pára, a hideg omladékos szakaszban kicsapódva lerakta ezeket az ásványcsomócskákat, amelyek a műszeres vizsgálatok szerint halloysitnek és montmilchnek bizonyultak. A felfedezést követően a Pilis legveszélyesebb rendszerének tartották, nem véletlenül. A bánya akkoriban (és manapság újra) működött, a homokkőtömbök időnként megcsúsztak , és a bejáratot éveken keresztül  el is torlaszolták. Jelenleg ugyan ismét szabad a bejárás, de most is csak gyakorlott és megfelelő testméretekkel rendelkező barlangkutatóknak ajánlott felkeresése.

 

 

A Papp Ferenc barlang "kistestvérének" számító Szabó József-barlang az Ezüst-hegy 405 m magassági pontjától 107 fokra K-re, 336 m tengerszint feletti magasságban a helyiek által Tölgyfa-, vagy Nagy-kőfejtőnek nevezett bánya sarkából nyílik. A Szabó József geológiai technikum hallgatói tárták fel 1963 és 65 között. A bejárati omladékos szakasz  és a belső járatok főtéjének egy része  teljesen homokkőben, míg az alsó szint járatai mészkőben alakultak ki. A barlang bejárata barlangszerű, bár mesterséges beavatkozások eredményeképp nyerte el mai formáját, kicsit beljebb egy vasajtó is található rajta, azonban ez nincs zárva. Itt becsúszva homokkőtömbök között bujkálva juthatunk le a Nagyakna tetejére, ahol először találkozunk a dachsteini mészkővel és a barlangra oly jellemző oldáscsövekkel. Az akna északi fala végig szálban álló mészkő, déli falát azonban összeékelődött homokkőtömbök alkotják, szabadon mászható. Aljára érve egy kis törmelékkúpon állunk, melyet részben a homokkőből származó agyagos sóder alkot. Jobbra egy magas szeszélyes oldásformákkal tarkított főtéjű szinlőben haladhatunk, egy helyen 4 cm vastag kalcittelér szeli át a folyosót. Végpontja egy 30 cm széles a főjáratra merőleges repedés erős hévizes oldásnyomokkal. A Nagyakna aljáról még további két irányba vezetnek járatok: a Szülőlyuk és a Kerülő járatai felé. Ez utóbbi a célszerű választás a másik gyakorlatilag járhatatlanul szűk. Egy asztalnagyságú tömbre felmászva, majd a másik oldalán lecsúszva visszatérünk a főági szinlőbe. Balkéz felől hatalmas homokkőtömbök védik a járatot a járattalpon vörösesbarna agyag.

 

 

Egy homokkőtömb mellett kicsúszva jutunk a Borsóköves-aknasor utolsó aknájának az aljára, a Csobogó előszobájába. A másfél méter átmérőjű agyagos aljú akna falait fürtös, borsókőszerű képződmény borítja. Innen kicsit lemászva egy szűk átjáron áthaladva jutunk egy újabb párhuzamos akna alján csillogó Csobogóhoz. Itt gyakran van 1 m2-s vizfelületet elérő kis tó, baloldalán kis vízvezető járat kanyarog 1.5 méter hosszúságban. A Csobogó terméből több akna is vezet felfelé, a legmagasabbik 10 méter magasra hatol fel, vége teljesen el van márgásodva. Ebben az aknában fordulnak elő a barlangban ismert leghosszabb oldáscsövek. A Borsóköves aknából mászhatunk fel a Nagy-terem felé. Kis traverzálás után a 3.5 méter hosszú terem nyugati végében találjuk magunkat melynek alját homokkőtömbök borítják.  Innen - he leférünk - a Szűlőlyukon keresztül újra a Nagyakna aljába juthatunk, vagy egy vizszintes szűk szoríton keresztül annak a tetejére. E teremben is szép oldáscsöveket figyelhetünk meg. A barlang kialakulást hidegvizes és hévizes oldási folyamatok együttes hatásának tudják be. A hidegvizes kialakító tényezőket az ujjhegykarrok és szinlők jelenléte látszik igazolni, míg a barlang nyugati-ágában a környék üregeiből jól ismert gömbüstös formákkal találkozhatunk.

Az Ezüst-hegy és Nagy-Kevély közötti nyeregnek a Kevély felöli oldalában a piros sávval jelzett gerincúttól néhány lépésre észak felé a bozótban rejtőzik az Arany-lyuk függőleges aknával kezdődő barlangja. A környék többi üregéhez hasonlóan valószínüleg hévizes eredetű, de jelenleg már erősen pusztuló stádiumban lévő barlang. A bejárati rész egy függőleges, még homokkőben húzódó 6 méter mély, 1.5 méter átmérőjű  aknából, majd egy hozzá csatlakozó ferde folyosóból áll, amely több teremből és aknából összetevődő alsó szakaszban folytatódik. Alsóbb tágasabb részeit kalcit, mésztufa és borsókőszerű képzödmények diszítik. A barlang szinte végig a talapzaton felhalmozódott omladék miatt omlásveszélyes, többször is beomlott már megakadályozva a behatolást. Amikor 1961-ben a Vörös Meteor barlangkutatói kibontották 40 méter mélynek és 75 méter hosszúnak adódott.

 

 

 

A Nagy-Kevély É-i oldalában a csúcstól ÉK-re a Z jelzésű turistút közelében, a meredek hegyoldalban kettős bejáratú szűk barlang nyílik. A Zöld-barlang, mely egy kis kupolateremben végződik összesen 27 méter hosszú.

A Kevély-nyergi-zsomboly (Természetbarát-zsomboly) kb. 400 méter tengerszintfeletti magasságban a nyereghez ÉK-i irányból támaszkodó kis platón nyílik ligetes erdőben szinte alig észrevehetően. A barlang 4-5 méter átmérőjű, impozáns nyílása függőlegesen 12 méter mélységbe vezet. A felszakadt zsomboly főaknája mellett egy azzal párhuzamos, teljesen kitöltött akna vezet a zsomboly törmelékkúpját rejtő terembe. Innen a törmelékkúp és az üreg fala között kibontott, hajdan kiácsolt, jelenleg többé-kevesbbé beomlott aknán át a barlang legmélyebb pontjára juthatunk (-21 m), ahonnan két irányba vezető, kb. 80 méter hosszú, alján agyaggal kitöltött vízszintes járatba jutunk. A falakat gömbüstök tagolják, néhány nagyobb cseppkőképződmény és az aljzaton kialakult tetarátás medence is megfigyelhető. Ezt az alsó teremsort először a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) barlangkutatói tárták fel az 1930-s években, de omlások következtében ez a szakasz később elzáródott. 1964 őszén a geológiai technikum kutatói nyitották meg ismét, sőt új részeket is feltártak.

 

 

A kevély-nyergi túristaház romjaitól kb. 100 méterre DK-ra a meredek, sziklás és bozótos hegyoldalban találjuk a Róka-lyuk háromnyílású, elágazó összesen 42 méter hosszúnak mondott üregét.

A Pilisborosjenőről a túristaházhoz vezető túristútról, az úgynevezett "szódás út"-tól kissé északra, a messziről is szembetünő dolomit sziklafal tövében nyílik a 9 méter hosszú, 3 m magas Gyopár-barlang vagy Nagy-Kevélyi-kőfülke. Egy ferde hasadék mentén valószínüleg a dolomit aprózódása folytán keletkezett.

A volt kevély-nyergi túristaháztól a S jelzés vezet a Kis-Kevély északi oldalában a mintegy 400 méteres magasságban nyíló Kis-kevélyi-, vagy Mackó-barlang tekintélyes bejárati szádájához. A 11 méter széles, 3-5 méter magas nyílásán át tágas csarnokba jutunk, amely 10 méter után két szűkebb járatban folytatódik. . Ezek egyikének a végében levő magasba nyúló kürtő a felszínre nyílik. A barlang teljes hosssza 59 méter, tágas csarnokának üledékében már a múlt században is végeztek ötletszerű ásatásokat. Szakszerű, tudományos feltárása 1912-ben kezdődött Hilldebrand Jenő vezetésével, 1957-ben pedig Vértes László végzett benne újabb, rétegtisztázó hitelesítő ásatást. Ennek során az egymás alatt elhelyezkedő rétegekből a jégkor állatvlágának gazdag csontleletei kerültek napvilágra. A rengeteg, különböző apróbb állatfaj - különösen madarak és rágcsálók - csontjai mellett az ásatás felszínre hozta barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi farkas, barlangi hiéna, gyapjas orrszarvú, rénszarvas és óriásgím, zerge, nyuszt, füttyentő nyúl és jégkori szamár csontjai is, hogy csak az érdekesebbeket említsük. Nagy jelentőségűek az ásatások során felszínre került régészeti leletek, amelyek a jégkor emberének három kultúráját képviselik. Moustieri kaparók, a dunántúli Szeleta kultúra kőeszközei és a pilisszántói kultúra kisebb-nagyobb kovapengéi nagy számban kerültek elő, ezek ma a Nemzeti Múzeum becses darabjai.  A leletek azt bizonyítják, hogy az őskor ember a Kis-Kevély barlangjában évezredeken keresztül menedéket talált, itt lakott és elejtett vadászzsákmányát a barlangi tűzhelyen sütötte meg. De számon tartotta e helyet a középkor embere is, aki ősi magyar szóval kőlyuknak nevezte, s egy 1355. évi oklevélben rögzített birtokhatár leírás e barlangot Likaskő, az akkori helyesírással Likaskw néven említi.

A Kis-Kevélytől  északra a Majdán-nyereg túloldalán emelkedő Csúcs-hegynek az Oszolyra néző, ÉNy-i oldalában, elhagyott kőbánya peremén találjuk a vastagpados dachsteini mészkőben kialakult Csúcs-hegyi-barlang ovális bejáratát, amelyen át lefelé, rövid meredek szakasz után után egy gömbfülkébe, felfelé pedig egy szűk agyagos járatban kúszhatunk. A 22 méter hosszú és 7 méter mély barlangot a TTE kutatói vizsgálták át először az 1940-s években. 80 méterre délre, a hegy Csobánka felőli oldalában, közvetlenül a falu felett egy valószínüleg hévizes eredetű 4 méter hosszú kis barlang szája nyílik.

A Csobánka felett emelkedő Oszoly sziklái között másfél tucatnyi kisebb barlangot ismerünk. Ezek többsége nem különösebben látványos ugyan, de mégis meg kell emlékezni róluk, mert a turisták, különösképpen a hegymászók által rendszeresen felkeresett Oszoly sziklafalaiban, illetve azok közelében némelyikük kitűnő bivakolási lehetőséget nyújthat. Az Oszoly letörésének sziklafalában a sziklamászók által jól ismert Odusor kis üregei sorakoznak. Innen 3 méterre, az úgynevezett Kis-áthajlás alatt 1 méternyi széles, lapos járattal kezdődő, a vége felé kissé felmagasodó, 12 méter hosszú üreget bontottak ki a Vörös Meteor barlangkutatói. Az Oszoly leszakadás Delago nevű sziklafala alatt messziről látható ovális nyíláson át egy felfelé táguló 5 méteres oduba bújhatunk. A faltól É-ra a Margit-ligeti jelzett túristaút fölött búvik meg a 10 méter hosszú Delago-barlang nyílása. A barlangot, amelynek termét bivakolásra napjainkban is gyakran használják az 1930-s években a TTE barlangkutatói tárták fel. Az Óra-faltól É-ra emelkedő második nagy sziklacsoportban a sűrű bokrok között nyílik a 16 méter hosszú Pénzes-barlang két bejárata. A szűk hasadékból és egy gömbfülkéből álló, dachsteini mészkőben kialakult üreg valószínüleg hévizes eredetű. Ettől néhány méterre É-ra találjuk a 6.5 méter hosszú Csontos-barlang csőszerű üregét, míg 10 méterrel odébb a 9 méter hosszú Denevér-barlang és egy 5 méter hosszú átjáróbarlang nyílik.

 

3. A Hosszú-hegy barlangjai

 

A Hosszú-hegyi-zsomboly, a Hosszú-hegy gerincének DNy-i oldlán kb. 440 m tszf. magasságban nyílik. Jellegzetes felszakadt zsomboly. A primer üreg hidrotermális formajegyeket és ásványkiválásokat őriz. A felszínről behullott törmelékkel feltöltött függőleges akna kibontásával a kutatók -13 méter mélységben egy nagyobb terembe jutottak, amelyből egy kisebb szelvényű, több ágra bomló, kitöltött akna vezet lefelé, valamint egy agyaggal szinte teljesen kitöltött oldaljárat indul. A Kordos László által 1974-77 között végzett ásatás gazdag holocén (Kőrősi-szakasz) gerinces faunát tárt fel a bejárattól számított -15.7 és 22.2 méter között. A központi akna törmelékkúpjába bemosott agyagrétegeke, valamint nagy számban gömbölyítetlen - a barlang bejáratának környezetéből már teljesen lepusztult -hárshegyi homokkő darabokat találtak. Az elagyagosodás -valószínüleg - a Medve-lyuk oldalágon keresztül történt, míg a törmelékkúp kőzetanyaga a központi aknán keresztül hullott a barlangba.  Figyelemre méltó, hogy a Medve-lyuk agyagkitöltésében is találhatók hárshegyi homokkő darabok, de ezek legömbölyítettek, finomszemcsések. A járat szintbeli helyzeténél fogva ezek nem a központi aknán keresztül, hanem az oldalág feltételezett folytatásának irányából kerültek jelenlegi helyükre.

 

 

A Ziribári-zsomboly a Hosszú-hegy gerincével párhuzamos 410 méter magas Ziribár  csúcsától DK-re nyílik. A mindössze 5.5 mély, kb. 12 méter hosszú barlangterem egy ÉK-DNY-i törés mentén, hévizes oldás következtében alakult ki. Az üregképződést követően a befoglaló kőzet (felső triász dolomitos mészkő) porlodása tovább folytatódott. Az üreg ÉK-i vége a felszínre nyíilik, erősen kitöltve barna erdei talajjal. A terem kitöltése rózsaszínfehér színű kőzetmálladék, az oldalfalakat kezdetleges borsókőképződmények és fehér kőzetliszt borítja.

 

 

Csobánkától kb. 1.5 km-re ÉNy-ra a Ziribári-hegy délkeleti tövében , a KW jelzésű turistaúton megközelíthető rendkívül érdekes Macska-barlangot. Valószínüleg ezt a barlangot, illetve az ezt magába foglaló sziklás hegyoldalt említi egy 1367. évi oklevél Macskakő néven, ami arra utal, hogy az üregben valaha vadmacska tanyázott. A felette elnyúló hegyoldalt és még a barlang bejáratát is hárshegyi homokkő alkotja, de az alatta nyíló tágas üreg már dachsteini mészkőben fejlődött ki.  A benne bőven fellelhető baritkristályok az üregrendszer hidrotermális eredetére utalhatnak. A hévizek által kialakított barlangba azonban később utat találtak a hegyoldalakon lefutó csapadékvizek és igy utóbb karsztos víznyelővé alakult át, s jelenleg is víznyelőbarlangként működik. Hossza kb. 50 méter, mélysége  mintegy 10 méter. A század eleji leírások és vázlatok mélyebbnek tüntetik fel, úgy látszik, hogy azóta a beömlő vizek által besodort agyag és törmelék jelentősen feltöltötte. A bejárattól induló, kőomladékkal borított lejtős folyosó egy lépcsős letöréssel egy tágas terembe torkollik. Ennek alján, a törmelék között tűnik el az időszakosan a barlangba ömlő víz, hátrahagyva hordalékát. Többször, többen is megkíséreltek már bejutni a a barlang folytatásába, eddig számottevő eredmény nélkül. A Macska-barlang közelében tárták fel 1972-ben a Vörös Meteor barlangkutatói a Dinó-rejtek kb. 40 méter hosszúságú üregét.

A Hosszú-hegy É-i oldalában, a Pilisszentkereszti-szurdok kőfejtőjének talpán, a patak szintje felett mintegy 5 méterrel nyílik a Szurdokvölgyi-barlang. Bejárati kürtője évtizedekkel ezelőtt a patak szintje alá nyúló kisebb terembe vezetett, ma csupán 2 méter mélységig járható. A falakon cseppkőbekéregzés látható az üreg alját patakhordalék borítja.

 

4. A Pilis és környékének barlangjai

 

Nemcsak a Pilis hegység, hanem az egész Dunántúli-középhegység legmagasabbra emelkedő hegyének a 756 m magas Pilis-tetőnek térségében számos kisebb nagyobb, részben  hévizes eredetű, másrészt hidegvizes karsztosodás folytán kialakult barlangok egész sorát találjuk.

Pilisszántó határában, a hegy hatalmas, délkeleti sziklabordájának oldalában, a  volt Orosdy-kastély felett, 423 m magasságban nyílik a Pilisszántói-kőfülke. Az ÉK-re néző, 10 méter széles, 9 méter mély fülkéből a jégkorszak óta benne felhalmozódott több méter vastag üledékrétegben végzett ásatások rendkívül gazdag őslénytani leletanyagot hoztak a felszínre. Az ásatások tanusága szerint a barlangot a jégkor embere is lakta: jelenlétét tűzhelye, patintott kőszerszámai és csonteszközei bizonyítják (pilisszántói kultúra). Környékén a közel függőleges sziklafalban még több kisebb üreg is található. Ezek közül az előbbitől 70 méterre nyíló Pilisszántói II. kőfülke nevezetes, amely mindössze 2 méter hosszú, 5 méter széles, 2 méter magas üregében gyapjas orrszarvú, rénszarvas, gímszarvas, barlangi oroszlán, barlangi medve és barlangi hiéna csontjai mellett a dunántúli Szeleta-kultúrájú őskori ember jellegzetesen pattintott kőeszközeire bukkantak a régészek.

A Pilisszentkeresztről induló Z túristaúttól Ny-ra a Pilis-tető meredek, sziklás hegyoldalában nyílik a Lepke-barlang 42 méter hosszú, cseppköves ürege.

A Vaskapu-völgyi barlangok, kőfülkék, sziklaoduk közül mind méretével, mind érdekes formáival, cseppköveivel kiemelkedik a Pilis-barlang, amely a kezdő barlangászok által szivesen látogatott hely. A mintegy 400 méter hosszú barlang bejárata magasan a völgy talpszintje felett a meredek hegyoldalban egy kis sziklafal aljában bújik meg. A vasajtóval biztosított rokalyukszerű bejáraton bekúszva egy kis termet követően a 3-4 méter magas alig 1 méter széles Kanyon járatában haladhatunk. Ebből egy többször is derékszögben megtörő néhány helyen egészen alacsony folyosó vezet Kupola vagy Dóm-terembe. Mielött a terem agyagos aljára léphetnénk egy kis gödör felett kell áttraverzálnunk. Innen egy magas, kanyonszerű járat vezet tovább felfelé, Ennek tetejébe feltraverzálva Dóm-terem teteje is megközelíthető. Innen még mintegy 50 métert haladhatunk a barlang korábbi végpontjáig, közben két kis vakon végödő oldaljáratot figyelhetünk meg. A végponti szűkületet csak 1989-ben lett áttörve, s ezzel a barlang hossza gyakorlatilag megduplázódott. Az új részekben gazdag cseppkődíszekkel, állócseppkövekkel és az ősember lábnyomával találkozhatunk amig elérjük az omladékkal feltöltött végponti termet, amely omladék valószínűleg a felszínnel van kapcsolatban.

 

 

A Pilis-tető fő tömegétől a Vaskapu-völgy által elválasztott Kis-Szoplák délkeleti végében, a Hármas-forrás völgyében, Pilisszentkereszttől kb. 3 km távolságra, a Kétbükkfa-nyereg felé haladó Z jelzésű turitaút nyugati oldalán, meredek, 10 méter magas sziklafal aljában 500 m tszf.magasságban nyílik a Szoplaki Ördöglyuk bejárata. A barlang tágas első aknája 10 méter mélységbe vezet, a teteje 2-3 méter átmérőjű, lejjeb nyílása kiöblösödik és a Hall 10x8  méteres lejtős törmelékes aljára érkezünk. A terem felső ÉNy-i végéből  két mellékág indul. Az É-ra tartó folyosó keskeny 1-2 méter magas, egyenes járat, elején szép cseppkőbaldachin látható. Beljebb szinlőszerű formákat mutató agyagos talpú szakasza 18 méter után törmelékbefolyással zárul.  A DNy-i oldalág keskeny cseppköves hasadékkal indul, amely rövidesen csőszerű folyosóvá szűkül és 12 méter után egy vizmedencénél ellaposodik. A Hallba visszatérve, a terem lejtőjének az alján betonfalat és felette vasrács maradványait láthatjuk. Itt indul a Sáros-akna amely a barlang alsó járataiba vezet. A lereszkedéshez 20 méter kötél szükséges, az első tíz méter kb. 70o-os lejtésű, majd jobbra, derékszögben megtörve 45o-ossá szelidül, de a csúszós agyagos törmelék miatt itt is jó hasznát vesszük a kötélnek. Omladéklejtőre érkezünk, amely balra az Óriás-terem tágas, oldott főtéjű termébe nyílik.

 

 

A terem 17x5 m alapterületü, 3-5 méter magas, alját behullott fatuskók és omladéktömbök alkotják. A terem É-i végéből, a meredek törmeléklejtő mentén szűk lejtős járat indul, amely a Belső-terembe vezet. Ez inkább folyosó jellegű 20 méter hosszú üreg. A főtét korróziós kupolák és vakkürtők tagolják, amelyekből cseppkőcsapok függnek. A talajon denevérguanó fogad, ebbe olykor-olykor elővigyázatlanul bokáig merülhetünk. A terem végén balra az omladéktömbök mögött 5-6 méter magas csőszerű vakkürtőt találhatunk. Egy két méter hosszú kúszójárat vezet az É-i végpontot képező kis cseppköves terembe amely hatalmas omladékheggyel zárul. A barlang az Acheron csoport felmérése szerint 146 méter hosszú és 37.6 méter mély, legnagyobb horizontális kiterjedése 46 méter.

 

 

Az Ördöglyuktól 50 méterre DK-re, nyílik a mindössze 4 méter hosszú, jelentéktelen Szoplaki-rókalyuk. A Pilis-tető északi tagja a Nagy-Szoplák csúcsának ÉK-i oldalában 2 m-es kis kőfülke nyílik. A Gyula-pihenője barlang nemcsak a Pilis, hanem az egész Dunántúli Középhegység legmagasabban fekvő barlangja.

A Pilis-tető tömbjének Ny-i oldalában, a Csévi-szirtek dachsteini mészkő alkott sziklafalában helyezkedik el az immárom egy barlangnak számító Legény-Leány barlangrendszer. A két főbejárat 420, ill. 430 m tszf. magasságban nyílik. Közelükben még további 21 kis barlang ismert, ezek zömének mérete azonban csak néhány méter. A helybeliek által Chlapec-barlangnak nevezett Legény-barlang kutatása ősrégészeti ásatásokkal kezdődött. A Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató bizottságának megbízásából 1912 májusában Bella Lajos és Kadič Ottokár kezdett munkához. Előbb Belle Lajos a Leány barlangból válogatta ki a kincsásók által kiszórt agyagból a régiségeket, Kadič pedig az üregek felméréséhez kezdett hozzá, majd próbagödröt mélyített a Legény-barlang bejárati termébe. Munkájuk eredményeképp megállapíthatták, hgoy a két barlangbejárat a neolit-, bronz- és halstatti-korban a prehisztorikus ember lakóhelyéül szolgált. 1936-ban Venkovits István vezetésével a TTE barlangkutatói tárták fel a Legény-barlang fő részeit, munkályuk eredményeképp a barlang 350 méter hosszú és 60 méter mély lett. 1953-54-ben Leél-Össy Sándor vezetésével mindkét barlangot felmérték és geomorfológiailag feldolgozzták. Ő állapította meg először, hogy a két barlang olyan hasonló, hogy valószínüleg valamikor egy rendszert alkottak.

 

térkép töltődik

 

1985-ben az Acheron Barlangkutató Csoport mérte fel a barlangokat újra, ez alapján a Leány barlang-hossza 210 m, a Legény barlangé pedig 403 méter volt. 1991-ben Szenthe István és Kiss Miklós tárt fel új járatokat a Leány-barlangban, de eredményeiket nem verték nagydobra. Ennek eredményeképp a MÁFI Barlangkutató Csoport tagjainak adódott meg az az élmény, hogy a térképeken nem szereplő járatokban túrázhassanak. E járatok végpontján egy szűkűleten átbújva további 70 méternyi új szakaszt találtak, mely végén egy mély hasadék állta utukat, s kötél hijján nem tudtak az aljára lemászni. Néhány nap múlva visszatérve sikerült kötélen leereszkedni, s hófehér cseppkő-képződményekkel dúsan díszített járatszakaszt feltárni. A Nagy Hasadék 25 méter mély, 30 méter hosszú, átlagos szélessége 1.5-2 méter. Az itt a legjellegzetesebb képződmények a kb. 1 m-es állócseppkövek, spriccborsókövek és a cseppkőzászlók. Kitünik közülük nagyságával a hasadék végén emelkedő 4 méteres cseppkőoszlop, alján egy kristály tiszta vizű tetaráta medencével.  A további kutatás folyamán először a Szenthéék által feltárt részből kiindulva tárult fel további 40 méter új szakasz, a végét omladék jelentette. Az Omladék-terem alján lévő törmelékhalmazt megbontva kb. 60 méter igen szép szakaszt sikerült találni. Ezt 3-5m átmérőjű termek és szűk összekötő járatok (Kályhacső) jellemzik. Az Omladék DK-i végén egy agyagdugót átbontva egy több méteres cseppkőlefolyással díszített kettéágazó 18-25 méter magas kürtő tárult fel, megközelítve a Legény-barlang felső szintjeit. A barlangban csak itt található elefántláb jellegű cseppkő és hidegvizes kalcitlemezek maradványa. A terem végén egy 3 méteres letörés után még nagyobb terem található, a Verem-terem. Itt kevés a képződmény, inkább a nagyméretű üstös oldásformák a jellemzőek Megalodusok kipreparált héjaival.  A Verem-teremből egy szűk lyukon átbújva és kötélen 2.5 métert leereszkedve széles lejtős folyosón egy újabb terembe lehetett lemenni, melynek végén 2 éteres hófehér cseppkőfolyás díszlik (Hókirály).  Az ezen lecsurgó víz egy 1.5 m2 felületü, fél méter mély tóba szivárgott néhány tetarráta medencén át (Tavas terem). A Cseppkőfalból némi bontás után egy szűk csőjáraton át egy újabb teremsor tárult fel. Ennek egyik végpontját a Csapda-terem, a másik a Víznyelős-terem. Ez utóbbiban egy kiszáradt patakmeder egy rendkivül szűk huzatos mély lyukhoz vezetett, melyet még nem sikerült bejárni. A térképezés során kiderült, hogy a Tavas-terem D-i végpontja megközelíti a Legény-barlang Óriás-termi végpontját. A két barlang közötti összefüggést némi bontás után  egy kézfogás erejéig sikerült is igazolni.

A Legény-barlang bejárati csarnokának végében nyilik a vasajtóval elzárt bejárati nyílása. A viszonylag szűk nyíláson bebújva ugyan egy tágasabb terembe jutunk, de innen tovább egy viszonylag keskeny, magas, tektonikusan preformált hasadékban jutunk tovább néhány méter magasra, ahonnan a kellemetlenül szűk Pénztár képezi a folytatást. A lapos szűkület másik oldala másfél méter magasságban nyílik egy lemászás feletti párkányon. Innen szabadon a fal jobb oldalán lemászva-traverzálva  egy agyagos aljzatú terembe jutunk, kevésbbé gyakorlott társainknak itt szüksége lehet a kötélre. Az első pillantásra úgy tűnik nincs tovább inne járat, mígnem fel nem fedezünk két ovális nyílást amelyek közül a bal oldali a híres-hirhedt Betyárlyuk. Ez a 4 méter hosszú csőjárat vezet a Vörös-termebe, melynek cseppköveit a kőzeten átszivárgó víz vastartalma festette vörösre. Miután a Betyár-lyuktól leereszkedtünk a terembe, balra folytathatjuk utunkat a folyosóvá keskenyedő barlangjáratban. Helyenként állva, néha négykézláb, néha kúszva juthatunk előre az itt-ott összszűkűlő folyosón kereszül a Magaslatra. Innen jobbra lefelé fordulva  mehetünk a Belső-termebe, melyből rövid úton újra a Vörös-terembe juthatunk. A Belső-terem É-i sarkából indul a Sárlyuk járata. Ide, különösen az első letöréshez tanácsos kötelet vinni magunkkal, mert az amúgy nem túl nehéz mászások a sár miatt akár veszélyesek is lehetnek. A Sáárlyuk bevezető aknája a Cseppkőfalaljában nyíilik, száját egy nagy beomlott sziklatömb osztja ketté.

 

 

A kő alá bebújva egy 8 méter mély akna tetején találjuk magunkat, melynek aljáról meredeken lejtő sáros hasadékjárat vezet tovább a mélybe. A Sárlyuknak az a szakasz morfológiailag is lényegesen különbözik a felső járatoktól. Míg a barlang felső részein a feltételezhető tektonikus preformáltságot és az esetleges hévizes oldásformákat a hidegvizes karsztjelenségek elfedték, addig a Sárlyuk bevezető szakaszán a réteglapokat metsző tektonikus hasadékokat találunk, amelyek a karsztos oldódás után is jól felismerhetőek és összekötik az alsó és felső oldásformákkal jellemezhető járatokat. Néhány kisebb szűkűleten átbújva egy tágas terem tetejébe jutunk, amelybe vagy kötél segítségével beereszkedünk, vagy az akna melletti szűk, omladékos  kerülőjáraton lemászunk. Ez a Sárlyuk legalsó része,  az Óriás-terem ahol a sár gyakran jóval boka fölé ér.

A Leány-barlangtól 300 méterre északra , nagyjából azonos szinten nyílik a Juventus-barlang 15 méter hosszú, cseppköves ürege. Fölötte kb. 100 méterrel magasabban a tágas Ajándék-barlang bejárata sötétlik.

A Pilis-tetőhöz dél felé alacsonyabb és erősen széttagolt rögcsoport csatlakozik, ebben is ismerünk néhány barlangot. Az Eszperantó forrástól DK-re, a Basinai-völgy feletti mészkőszirt oldalában, mintegy 50 méterrel  a forrás felett messzíről is jól látszik a Csévi-barlang nyílása. Tágas bejárati szádája nagyobb barlangot sejtet, de alig hosszabb 10 méternél. Egy tágasabb csarnokból és egy felső nyíláshoz vezető kéményből áll mindössze.

A Piliscsaba-alsó vasútállomásra vezető P és S jelzésű turistaúttól keletre a Cseresnyés-hegy északi peremén, szurdokszerűen bevágódott völgy meredek déli oldalában, 50 méter relatív magasságban nyílik a Klotild-barlang 2 méter széles, 1 méter magas északra néző nyílása, mely egy kis előcsarnok után egy 22 méter hosszú, 10 méter széles, 3-4 méter magas terembe vezet. Formakincsét az oldott falfelületek, gömbfülkék, vakkürtók jellemzik. Magasra kiemelt erősen pusztuló stádiumban lévő barlang sok törmelékkel.

 

 

 

5. Kétágú-hegy térségének barlangjai

 

A Kétágú-hegy déli oldalában, függőleges sziklafalban nyílik az Öreg-szirt barlangja. A Kesztölcre néz, alig 7 méter hosszú, alacsony kőfülke magasra kiemelt, száraz, pusztuló barlang. A sziklafalban 400 m feletti magasságban nyíló kis méretű Sármánka-barlang régészeti leleteiről nevezetes. Kitöltésében a barlangkutatók rézkori és vaskori edénytöredékek mellett Árpád-kori leleteket is találtak. Ez a kis barlang tehát már az őskorban is menedéket nyújtott az embereknek, az Árpád-kori leletek pedig azt valószínüsítik, hogy a XII-XIII. században a Legény és Leány-barlangokhoz hasonlóan ez is remetebarlang lehetett.

A Kétágú-hegy nyugati tagjának meredek, sziklás délkeleti felén, egy nagyesésű vízmosás oldalában találjuk a Fehér-szirt barlangját. Mindössze 2 méter hosszú pusztuló üreg.

A szomszédos Fekete-hegy oldalában számos kisebb, névtelen üreg és kőfüke található, pl. a hegy déli oldalában mélyülő Tündér-szakadékban vagy a hegy meredeken leszakadó sziklás, északnyugati végén, a Háromszázgarádicson.

 

6. A Sátorkőpusztai-barlang

 

Dorogtól  északra, az Öreg- vagy Nagy-Strázsa-hegy oldalában 1944-ben kőbányászás alkalmával  az ott dolgozó munkások barlangra akadtak. 1946 júniusában több dorogi túrista tudomást szerzett az új barlangról, s az ifjúmunkás természetjárók Várhidi Károly és Rudolf irányításával minden különösebb felszerlés nélkül bejárták. Más alkalommal kötelekkel felszerelve egy barlangi kürtőbe is leereszkedtek, s bemászták az addig ismeretlen üregeket is. Értesítették a barlangkutatókat akik közül elsőként Jakucs László, majd a későbbiekben Venkovits István és Nickl Matild is még ugyanezen év szeptemberében felkeresték a barlangot. Felfedeztek egy 11 m mély, tölcsérszerűen kiszélesedő aknát, amelybe kötélen eresztették le Nickl Matildot, aki felfedezhette a barlang mélyebb szintjét is. Mivel az új, nagy kiterjedésű üreg további feltárásokra adott reményt, s különleges ásványokat is tartalmazott, 1946-ban az Állami Földtani Intézet megbízta Venkovits Istvánt a barlang feltárásával. A teljes átkutatást Jakucs László segítségével hamarosan el is végezték, majd a bonyolult alaprajzú térképet Jakucs L. jól áttekinthető gipszmodellen is ábrázolta. Az akkor feltárt barlang hossza 286 méter, függőleges kiterjedése pedig 45 méter volt. A kristálybarlangról hamarosan, már 1950 decemberében megállapíthatták, hogy az 1946-os felfedezéshez képest a barlang 25 %-os tudományos és mintegy 50 %-os esztétikai pusztulást szenvedett. A már kifosztott barlangot 1951-ben védetté nyilvánították.

A Sátorkőpusztai-barlang kutatását a dorogi Kadič Ottokár csoport vette át 1959-ben. Első dolguk volt, hogy a főjáratot megtisztítsák a törmeléktől, a bejáratot erős vasajtóval lássák el, és a a sziklafalra a barlang nevével táblát erősítsenek.

Kutatásaik során a mélyszinti Nagy-teremben mélyítettek egy aknát, ahol az oldalfalakról folydogáló víz a törmelék között eltünt. 1961-re öt méter mélységben elérték a törmelék alatti talpat, ahol jól kivehető forráskürtő vezetett az alsóbb, még ismeretlen részekbe. Munkájuk során az igen finom, szürkés szinű agyaggal kitöltött egykori forrásjáratban hét méter mélyre tudtak lehatolni, s ismét találkoztak a lecsurgó vizzel, s 1962-ben már 10 méter mélyen jártak. Ugyanebben az évben Benedek Anikó alatt a hágcsóval felszerelt bejárati kürtő közelében a talaj megsűllyedt, s keskeny járat nyílt meg. Átpréselte magát a szűkűleten, s a Nagy-terem álfeneke alatti terembe érkezett. Az újonnan megismert üreg kürtőben folytatódott 10-12 méter mélységig, majd a leomlott kövektől eltömődve végződött.

A dorogi barlangkutatók Benedek Endre vezetésével nemcsak a Sátorkőpusztai-barlangot kutatták, hanem a környező többit is, abban a reményben, hogy egyszer sikerül megtalálniuk a híres üregrendszer párját. 1962-ben már három éve dolgoztak a Sátorkőpusztai-barlangtól mindössze 40 m-re, kőbányászáskor megnyilt a Strázsa-barlangban. a teljesen kitöltött mélyedésből több mint 500 m3 anyagot termeltek ki, amikor 1962 augusztus 4.-én két kutató bontás közben átütve egy gömbfülke tetejét, aragonit, valamint gipszkristályokkal tömött üregbe érkezett. Itt is az elszivárgó vizek nyomát követték, s bontással csakhamar további négy terembe jutottak, amelyek szintén zsúfolva voltak kristályokkal.

 

 

A Sátorkőpuszai-barlangban sokáig nem sikerült jelentősebb feltárást elérni, miután 1975-ben a dorogi barlangkutatók megállapították, hogy a barlang alját kitöltő nagy mennyíségű törmeléken  és álfenéken az állandó omlások miatt bontással nem lehet átjutni. Ezért bányászati módszerekhez folyamodtak, s függőleges akna hajtásába kezdtek. Az év végére 9 méterre jutottak le, s így gyakorlatilag sikerült áttörniük a törmelékhalmazt.  1976 elején a kutatásígy igen izgalmasan folytatódhatott, miután az ácsolt függőleges akna  alján a leszivárgó forrásvíz mosta nyílás az újabb járatszakaszokba való bejutás reményét csillantotta meg. Az elfolyó víz útját követve tárult fel a Kadič-szakasz, melynek bejárati szakasza később újra beomlott.

 

 

 

Néhány gondolat a Pilis-hegység központi területéről

 

- Turi "Vödör" Zoltán -

 

BEVEZETÉS

 

A Pilis-hegység fő tömegéről  (Pilis-tető és környéke) elterjedt nézet, hogy kisméretű, aránylag szűk, továbbjutásra alkalmatlan barlangokat találunkcsak ott. Ezeket a kijelentéseket főleg azzal támasztják alá, hogy idáig néhány kivételtől eltekintve a komoly kutatások ellenére még nem találtak nagyobb rendszert, sőt ilyennek a lehetőségére, úgy tűnik, még remény sincs. Véleményünk szerint ez a nézet kellően meg nem alapozott, illetve nem lehetne ezt így kategórikusan kijelenteni.  Ha terület barlangjainak, karsztobjektumainak elhelyezkedését, kialakulását megnézzük, egy igen nagy rendszer valószínűsíthető a mélyben. Ezt az elgondolásunkat a környék leírásával és az itt folyó munka és eredmények ismertetésével tudom megindokolni.  Természetesen ez nem száz százalékos igazolás , mert a valóságot csak esetleg több éves munkával lehet bizonyítani.  Az eddig elért eredmények és megfigyelések azonban a kutatásban járatlanoknak, illetve a területet nem ismerőknek is alkalmasak arra, hogy következtetéseket vonjanak le.

 

ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS

 

A terület fő tömege kiemelkedett helyzetben lévő triász mészkő, melyen megfigyelhetőek a régi fedőként jelenlévő Hárshegyi (oligocén) homokkő foltok, melyekben időnként növénymaradványokat találhatunk. A területen - ahogy az a térképen megfigyelhető - pilisi méretekhez képest igen szép számmal találhatunk karsztos objektumokat, melyek közül a Pilisben ritka töbröket emelném ki. A tektonikus előkészítettség adva van, néhol még a felszínen is találhatunk, igen szép repedéseket, vetőket.  A tetőn több víznyelőről is tudunk, a hegy oldalában pedig patakos és keveredési korrózios kialakulású barlangokat is találunk. A környező forrásokról idáig még senki sem döntötte el, hogy karszt, vagy rétegforrásokkal állunk-e szemben.

 

A TERÜLETEN FOLYTATOTT MUNKA ÉS A MEGISMERT OBJEKTUMOK ISMERTETÉSE

 

E munkában a Karszt és Papp Ferenc Barlangkutató Csoportok tagjai vettek részt. A területen 1992-ben kezdtünk el először dolgozni és a munka kisebb megszakításokkal ma is tart. Az első teendők természetesen a terpebejárások voltak, melyeken számos új objektumot találtunk. Ezeket ismertetném a bennük végzett tevékenységgel együtt.

 

ˇ        Az I. számú töbör

 

A Kétbükkfa-nyeregtől nyugati irányban talájuk kb. 600 méternyire. A Z+ túristaúton haladva a Pilis-nyereg felé, majd 500 méter után egy jelzetlen a Fekete-küvek felé tartó útra kanyarodunk. Ezen haladunk még mintegy 100 métert, s az úttól jobbra pár méterre megtalálhatjuk az objektumot. Az eredetileg 2.5 m mély, 4 méter átmérőjű beszakadás, alján az északi oldalon egy kb. 30-40 cm átmérőjű lefelé tartó erősen gőzőlgő lyukkal. Megtalálásakor (1992.02.15.) a lyuk felett szép jégkiválást találtunk, a hőmérséklet -5 Co volt. A havon nyomokat nem találtunk, ami kizárni látszott az üreg állati eredetét. Bontás közben ugyan kigőzölgést nem lehetett megfigyelni, viszont a föld kb. háromnegyed méteres átmérőben laza, vizes, míg a távolabbi környezetben fagyott volt. A bontás másfél méteres átmérővel négy méter mélységig tartott. Érdekes megfigyelés, hogy nagyobb esőzések után, míg a környék kisebb berogyásai megteltek vízzel itt a talpszinten aktív víznyelést tapasztalhattunk, sőt a munka közben eltömődött, végig lefelé tartó lyukat is kimosta. Valószínüleg egy eltömődött víznyelőről van szó, amely valamikor nagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkezett, s most az eltömődést követő időszakos megtisztulási stádiumban van.

 

ˇ        III.számú töbör

 

A Fekete-kövekhez tartó túristaút mellett található balra, az úttól 150 a fennsík nyugati peremétől keletre 100 méterre. Enyhén nyújtott, 10-12 méter átmérőjű töbör, 3 méteres mélységgel. Keleti irányból 20 méter hosszúságú patakmeder vezet bele. Az aránylag lapos talpszinten két négyzet alakú bontási pont található, melyekről utólag kiderítettük, hogy az Acheron csoport próbálkozásai voltak. A nyelőnek csak egy szépséghibája van: igen nagy munka várható itt és a kutatási irány is kérdéses.

 

ˇ        Az V. számú töbör

 

A Mária-pad pihenőtől indulunk a P + jelzésen felfelé. A Vaskapu szurdokot elhagyva nemsokára keresztezzük a fennsíkot átszelő aszfaltut. Az innen számított 100 méter után jobbra letérve haladunk az erdőben újabb 100 métert. A töbör 10-12 méter átmérőjű, 4 méter mély, időszakosan aktív nyelővel az alján. Ny-ÉNy felől két patakmeder tart bele, hosszabbik meghaladja a 100 métert. Az objektumot Szenthe István szbeli közlése alapján találtuk, tengerszint feletti magassága kb. 650 méter. Közvetlen környékén még két kisebb beszakadás és egy eltömődött víznyelőre emlékeztető dagonya található. Az 1993. évi kutatótáborunk alkalmával egy hat méter mély, másfél méter átmérőjű erősen törmelékes aknát találtunk, melyet azóta nyolc méteresre bontottunk ki. A bontos közben pulzáló huzatot észleltünk. A pillanatnyi végpontnál több, lefelé tartó repedést, légrést találtunk, melyekbe a ledobott kövek még pár métert gurultak. A tavaszi hóolvadáskor kb. 8 liter/perc vízhozamú szivárgást tapasztaltunk, melyet akadálytalanul elnyelt.

 

ˇ        Vér-lyuk barlang

 

A fekete-kövektől a Kétbükkfa-nyereg felé haladva a fennsík peremén kb. 300 méter után találjuk meg. Terepbejárás során találtuk, ekkor egy kis légrés volt látható, melybe bevilágítva még másfél métert lehetett belátni. A bejáratot kiszélesítve bejutottunk egy fél méter magas, két méter hosszú és széles üregbe. A barlangot triász dachsteini mészkőben találjuk a főtén némi korroziós formakincs található, néhány huzatborsókő társaságában.

 

ˇ        Darazsas-hasadék

 

A Darazsas-hasadékot a Fekete-kövek sziklacsoportjában találjuk, a keleti oldalon, a második letörés alján. Megközelítése nehéz, az omlékony kőzet miatt életveszélyes is lehet. Maga a barlang dolomitban található, keletkezése elsősorban tektonikus hatásokra vezethető vissza, bár a belsőbb részeken a falakon találhatunk oldásnyomokat is. Hossza mintegy 15 méter.

 

TANULSÁGOK

 

Felvetődhet a gondolat, mely szerint a kiemelkedés közben keveredési korrózió hatására a freatikus zónában kialakult a most itt nem ismertetett nagy barlangoknál  (Leány, Legény) nagyobb, s a később a még homokkővel fedett Pilis-tetőn a homokkő hiányoknál, repedéseknél, a mainál nagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkező nyelők alkulhattak ki. Az így kialakult víznyelőbarlangok a freatikus zónában keletkezett üregekkel találkozhattak, s feltételezhetően valamilyen szinten át is alakították őket mint másodlagos barlangképező tényező. A fentiek és a több bontási pontnál észlelt huzat azt mutatja, hogy a Pilis fő tömege alatt igen hosszú és bonyolult, de aránylag kis szelvényű rendszert feltételezhetünk. Ennek egyik bizonyítéka lehet a Vaskapu szurdok oldalában található fosszilis forrásszájak létezése. Mindenképpen érdemes lenne tehát több csoportnak is foglalkoznia a területtel, mivel - azt el kell ismerni - hogy itt igen nagy mennyiségű munkát lenne szükséges befektetni. Elsődleges feladat mindenképpen az idáig megismert barlanggyanús objektumok megbontása, illetve a téli időszakban további terepbejárások szükségesek. Egy esetleges viznyelőfestést is meg lehetne kockáztatni a Pilis-tetői, vagy az ötös töbri nyelőknél. Pozitív körülmény viszont a terület gyors megközelíthetősége a pesti csoportok számára.

Külön köszönet a munkálatokban végzett önzetlen segítségéért Hatlaczki Tamásnak, Gyarmati Istvánnak Kocsis Györgynek, Hlavács Györgynek és még sok más lelkes segítőtársunknak.