SISMA explo 2013. február 15-25 (Canin, Olaszország)
Mittwoch, 27. Februar 2013 um 12:38 Uhr
EGrilaca
There are no translations available. "NO PICNIC"
Ez volt az a felirat, ami alatt az éjszakai megérkezés után lehevertünk a régi felvonóház évről évre zsugorodó mintegy mínusz 10 fokos hideg előterében. Persze a Sisma-t ismerve már lehetett sejteni, hogy ez a felirat nem tiltás, hanem inkább kijelentés, és hogy a következő 5 napra végig igaz lesz. Ezt támasztotta alá annak a 7 embernek az ábrázata is, akikkel másnap reggel fönt a Gilberti -ben találkoztunk. Ők a barlangból akkor érkeztek ki. Meglehetősen elnyűttek és vidámak voltak, és nagyon hunyorogtak a napsütésben. Irigyeltem őket, látszott rajtuk a sok élmény, és az a temérdek vinnyogó röhögőgörcs amit odalent végigcsinálhattak... aztán a hét végére rávezetett a barlang minket is, hogy "testben élünk". És hogy igazából "lélekben" is... ez utóbbiból időnként csak a baromság ömlik, és csak szopatja a testet azzal hogy egy olyan helyre vezényli, ahol képtelenség normálisan létezni. Szűkületek vannak, hideg, sötét, több-száz méteres aknák, és még ahhoz a bizonyos dologhoz is föl kell venni a slószt (a csomón átszerelésről nem is beszélve)... hát ezért a tapasztalatért is érdemes odamenni. Cserébe a test visszaszopatja a lelket mindenféle komforttalan érzettel, és a legdurvább az, hogy mindez a kedvünkre van. Azt hiszem ezek vagyunk mi barlangászok. Nade ennyit a metafizikáról, térjünk a tárgyra: A 9 nap alatt a barlangban 2 csapat váltotta egymást. A lent töltött 4 alvásos bivakolásos idő alatt létrejött jónéhány embernek jónéhány túra. Ezek elvezettek a Chuck Norris -ba, a Japán folyosóba, kiszerelődött a Fonda végpont is. Gyönyörű ez a barlang. A Laricetto -t viszont nem sikerült megnézni, mert félreértések történtek, feltehetőleg ki lett szerelve. Az iszonyatos cucchiány ellenére történt föltárás is. A befejezettnek hitt "félbehagyott kürtő" tetején egy nem túl biztató, és teljesen huzatmentes felmászás után találtunk kb. 150-200m új részt. Mint kiderült, a huzat nagy része egy alulról teljesen láthatatlan ablakon keresztül megy át, szóval legyen tanulság, hogy a huzat sem minden ám...
Weiterlesen...
A Kórház-Berger-barlangrendszer és a Tapolcai-tavasbarlang összekötésének rövid története
Mittwoch, 19. Dezember 2012 um 08:43 Uhr
Szabó Zoltán
There are no translations available. Miután a Kórház-barlangot felfedezték, és annak nem csak légvonalbeli távolsága, de gyógyászati jelentősége is indokolttá tette, mind szárazon, mind a víz alatt az összekötésre törekedtek a kutatók. Eleinte a Kórház-barlang lelkes kutatója Kessler Hubert ismerte fel ezt a lehetőséget. Kiváltképp azért, mert a klímaviszonyok „javítására” a tavasbarlang levegőjének beengedésével vált volna lehetőség. Még a mesterséges táró hajtásának gondolata is felmerült, azonban ez nem valósult meg. Ha elkészült volna, ma már tudjuk, hogy barlangfeltárás szempontjából jóval szerencsésebb lett volna, mint pl. a Molnár János-barlang mellett kihajtott kutatótáró.
Weiterlesen...
Szép-völgyi kutatótábor
Montag, 27. August 2012 um 11:18 Uhr
Nagy András Balu
There are no translations available. Kedves Barlangászok!
Idén, október 19 és 23 között - a tervek szerint a Pál-völgyi kőfejtőben - ismét megrendezésre kerül a Szép-völgyi kutatótábor. A tábor célja az eddig 29,32km hosszban megismert rendszer továbbkutatása. Bontóműszakokat a rendszer eddig megismert tagjaiba (Hideg-lyuk, Harcsa, Pál, Mátyás), néhány felszíni pontra és a Ferenc-hegyi-barlangba (! :-) ) tervezünk.
Zuletzt aktualisiert am Freitag, 26. Oktober 2012 um 13:38 Uhr
Weiterlesen...
A 6. Zeppelin kutatótábor eredményei
Freitag, 03. Februar 2012 um 11:18 Uhr
Szabó Leó
There are no translations available. A február utolsó hetében zajló 6. Zeppelin kutatótábor során közel 2 kilométerrel növekedett a barlang ismert hossza. A fő eredmény egy észak-nyugatias irányban tartó, 950 méteres mélységben (kb. 1180 m tszf. - kicsivel a parkoló szintje fölött) húzódó, bő kilométeres szakaszon nyílegyenes, fosszilis folyosó, melynek a végét jelentő omladékán sajnos nem sikerült átbújni. Eredeti koncepciónk a vízrendszer főágának feltárása a bő 600 méterrel a jelenleg ismert legmélyebb pont (-1030 m) alatt fakadó forrás felé. Ebből a szempontból az újonnan megismert barlangrészek tekintélyes hosszúságuk ellenére sem tekinthetők kecsegtető eredménynek, mivel a forrás a másik irányban van, és a barlang mélységét sem sikerült növelni. Azonban az új részek meglepő földtani összefüggésekre világítanak rá és izgalmas perspektívákat nyitnak a továbbiakra nézve.
Zuletzt aktualisiert am Freitag, 13. April 2012 um 19:43 Uhr
Weiterlesen...
Sajtóanyag a Pál-völgyi-barlangrendszer (Szépvölgyi-barlangrendszer) feltárásáról
Donnerstag, 15. Dezember 2011 um 08:28 Uhr
Administrator
There are no translations available. A Szépvölgyi-barlangrendszer megismerése
Sajtóanyag - 2011. december 14.
A ma már 28,6 km hosszban ismert barlangrendszer első része a Pál-völgyi-kőfejtő legmagasabb pontján nyíló Harcsaszájú (Déry)-barlang lehetett a múlt század legelső éveiben. Ebből a barlangból évszázadnál hosszabb ideig csak egy 300 méteres, viszonylag cseppköves szakaszt ismertünk.
A Pál-völgyi-barlang első szakasza kőbányászat közben nyílt meg 1904-ben, ami hamarosan 1200 méter hosszban vált ismertté. Nem sokkal később, a mai bányatalp elérésével megnyílt a Bagyura-, a Hideg-lyuk- és a Kis-Hideg-lyuk-barlang is. Ezek közül csak a Hideg-lyuk ért el jelentősebb: 170 méteres hosszúságot. Könnyen lehet, hogy több összekötő járat is volt a barlangok között, amiket azonban a befoglaló kőzettel együtt a bánya letermelt. 100 évvel ezelőtt a természetvédelem még sokkal gyengébb lábakon állt…
Zuletzt aktualisiert am Mittwoch, 04. Januar 2012 um 21:43 Uhr
Weiterlesen...
Köszönetnyilvánítás
Montag, 12. Dezember 2011 um 09:50 Uhr
Tóth Attila
There are no translations available. Kedves Barlangászok.
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki a Pál és a Hideglyuk-Harcsa rendszer összekötésén dolgozott. Legesleginkább azoknak, akik szó nélkül jöttek cipelték a vödröt, húzták a bobit, fagyoskodtak vagy agyon izzadták magukat. Legtöbbjüknek a nevét sem tudom, és ezt nagyon szégyellem, viszont nélkülük ez az egész soha nem jöhetett volna létre (ahogy Fridi mondta). Lehet a bontásban brillírozni, de ha nincs a háttérben a jó hangulatú, jó szándékú segítő csapat, akkor az egész mit sem ér. És ezt remélem többen fontolóra veszik. Szóval le a kalappal előttük. Valamint köszönöm a Leónak az ötletet, aki a figyelmünket erre a területre irányította. Most már végre megint foglalkozhatunk a sokkal izgalmasabb feltárásokkal a Pálban.
Köszönettel Tóth Attila a Pál-völgyi barlangot kutató Bekey Imre Gábor barlangkutató csoport vezetője.
Zuletzt aktualisiert am Montag, 12. Dezember 2011 um 16:19 Uhr
Összekötötték a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlang-rendszereket
Montag, 12. Dezember 2011 um 08:12 Uhr
Kiss Attila
There are no translations available. Több hónapos kutatómunka eredményeképpen, a mai napon sikerült megtalálni az összeköttetést a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlang-rendszerek között. Az így létrejött, - még nem hivatalosan elnevezett - Szép-völgyi-barlang-rendszer hossza 28,6 km, ezzel jelenleg Magyarország leghosszabb barlangja! A rendszer részei: Mátyás-hegyi-barlang, Pál-völgyi-barlang, Meta-barlang, Kis-hideg-lyuk, Bagyura-barlang, Harcsaszájú-barlang, Hideg-lyuk, Gábor Áron-barlang. A most elért siker annak a 31 éves kutatómunkának az eredménye, amiben eddig több, mint 200 ember vett részt! Külön szeretnénk kiemelni az idén ősszel megrendezett Szép-völgyi kutató-táborban dolgozó emberek munkáját. Az akkor elvégzett bontómunka nagyban hozzájárult a ma elért eredményhez. Természetesen a feltáró munka Szép-völgyi-barlang-rendszerben tovább folytatódik...!!!
Üdvözlettel, Szép-völgyi Explo Team Kiss Attila Nagy Gergely Domonkos Nagy András
Zuletzt aktualisiert am Montag, 12. Dezember 2011 um 16:17 Uhr
Szépvölgyi kutatótábor - Új időpontban
Montag, 19. September 2011 um 13:57 Uhr
Balu
There are no translations available. Jószerencsét!
A Szép-völgyi Explo Team (Barit bkcs., Bekey I.G. bkcs., Szabó J. bkcs.) 2011. okt. 21-23. között kutatótábort szervez a térség barlangjainak feltáró kutatására. Elsődleges célok a Pál-völgyi- (kb. 20,5 km) és a Harcsa-Hideg-rendszer (kb. 8,1 km) közötti összeköttetés feltárása (jelenleg kb. 15 méter választja el őket), valamint a Harcsa-Hideg-rendszer ígéretes végpontjainak bontása és kimászása. A tábor a Pál-völgyi-kőfejtőben lesz. Szállás fűtött központi sátorban vagy saját sátorban. WC és fürdési lehetőség biztosított. Parkolás a sátrak mellett. Központi térítésmentes ital- és étel-ellátás (napközben zsíros kenyér, este meleg vacsora), folyamatos tábori ügyelet lesz. Részvételi díj nincs.
Zuletzt aktualisiert am Sonntag, 23. Oktober 2011 um 20:03 Uhr
Weiterlesen...
A Berger Károly-barlang víz alatti szakaszainak kutatása
Donnerstag, 11. August 2011 um 13:11 Uhr
Szabó Zoltán
There are no translations available. A Plózer István Víz alatti Barlangkutató Csoport július 24-én megkezdte a Berger Károly-barlang víz alatti szakaszainak felkutatását. Korábban már két alkalommal a Húsvét-terem szifonját vizsgáltuk meg, de légzőkészülékek nélkül. Ez alkalmakkor csak annyi derült ki, hogy oda is palackok kellenek. Ez az a terem, amiben először bukkantak vízfelületre a tapolcai Plecotus csoport, és a Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetségének kutatói. Vasárnap velük közösen, valamint a Papp Ferenc csoport tagjaival megerősítve indultunk el abba a tóba, amiben 31 fokos a víz.
Zuletzt aktualisiert am Freitag, 12. August 2011 um 22:21 Uhr
Weiterlesen...
A Tapolcai Plecotus barlangkutató csoport 2010. évi jelentése
Donnerstag, 24. März 2011 um 09:16 Uhr
Tinn József
There are no translations available. A Tapolcai Plecotus barlangkutató csoport 2010. évi csoportjelentése megtalálható a Dokumentumtárban ide kattintva. A jelentés tartalmazza a Berger Károly-barlang feltárásának leírását.
Zuletzt aktualisiert am Donnerstag, 24. März 2011 um 09:21 Uhr
|