Beszámoló a 2016 decemberi Aggteleki-karszt Kutatás Projekt kutatótáborról

Nyomtatás

2016.12.27 és 2017.01.01. között Aggtelek-Jósvafőn kutató tábort rendeztünk. Részt vett benne az Aggteleki karsztkutató kollektíva, Ariadné, Bekey, Ftsk, Cavekids, Szabó József, Adrenalin, Myotis, Gubacs, Gerecse és még sokan mások.
Cél a Vass Imre végponti omladékának bontása, Baradla kürtők kimászásának folytatása, Imolai nyelő bontása. A Vass Imre barlangban napi szinten 15-20 ember dolgozott. Sajnos nem lett hosszabb a barlang, inkább egy kicsivel rövidebb. Viszont ha a helyben történő omlás abbamaradt, nagyon jól lehetett hallani, hogy az omlás túloldalán nem is túl messze egy leejtőn nagyobb kövek hangos visszhanggal és hosszan gurulnak, egy nagy térben. Sokat tanakodtunk a Ricsivel, hogyan is folytassuk az omladék megfogását. Lett egy-két ötletünk. Mindenesetre kibiztosítottam vasalattal az L aknát, így a Ricsivel már fel mertünk mászni. Sikerült is a Küklopszok csarnokával összebeszélni. Nem sok választhatja el az aknát a teremtől. Meg is találtuk a régi PF.-es nitteket illetve kötél csigát az omladékban. Ha sikerül átbontani, és jól kialakítani a szállító pályát 6 ember is elég lesz a bontáshoz. Imolai nyelőben kisebb feltárás történt. erről majd Vödör. Baradlai nyelők sikeres mászásáról meg Szabó Z.
Köszi mindenkinek a segítséget. A tábor megrendezésében a felszerelés vásárláshoz segítséget nyújtott a Karszt és Barlang Alapítványtól elnyert támogatás.

Köszönjük.
Tóth Attila

******************************

Kedves Barlangászok!
Ha már Attila így elővezette, egyelőre egy rövid hír az Aggteleki-karszt Kutatás Projekt részéről:
Mindenki épségben hazaérkezett a 2016-os jósvafői téli kutatótáborból. A közel 100 fő részvételével lezajlott rendezvény során, minden betervezett helyszínen sikerült több-kevesebb eredményt elérni. Akik velünk voltak, szerény megítélésünk szerint jól érezték magukat a közös kutatás ideje alatt. Még akkor is, ha esetenként nem érkezett el a várt eredmény. Ahhoz képest, hogy ilyen létszámú kutató volt Aggtelek-Jósvafő viszonylatban, bizony előfordult, hogy egyes barlangokba kevesebb érdeklődő érkezett, mint kellett volna. Viszont az is nagy eredmény, hogy egyik helyszínen sem kellett záródokumentumot készíteni! Imolán szedni kell az omladékot, a Vass Imrében is szedni kell az omladékot, a Baradla kürtőket mászni kell tovább, és felmérni az új felső szintet. Mert ott megszületett! Az év utolsó napján, annak utolsó óráiban, az aggteleki szakaszban végre megtaláltuk a fosszilis vízszintes felső járatok egyik részletét. Ünnepeltünk is utána becsülettel! Melegedtünk és dalolásztunk a máglyánál, Újévi koncerteztünk a Jósva Étteremben.
Mindenkinek köszönjük a szervezésben és lebonyolításban nyújtott segítségét, és bíztatunk mindenkit a folytatásra!
Jó Szerencsét!
Üdv. a szervezők nevében: Szabó Z
ui.: részletes jelentés februárban!
Joomla SEF URLs by Artio