MKBT - Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A Kórház-Berger-barlangrendszer és a Tapolcai-tavasbarlang összekötésének rövid története

E-mail Nyomtatás PDF

Miután a Kórház-barlangot felfedezték, és annak nem csak légvonalbeli távolsága, de gyógyászati jelentősége is indokolttá tette, mind szárazon, mind a víz alatt az összekötésre törekedtek a kutatók. Eleinte a Kórház-barlang lelkes kutatója Kessler Hubert ismerte fel ezt a lehetőséget. Kiváltképp azért, mert a klímaviszonyok „javítására” a tavasbarlang levegőjének beengedésével vált volna lehetőség. Még a mesterséges táró hajtásának gondolata is felmerült, azonban ez nem valósult meg. Ha elkészült volna, ma már tudjuk, hogy barlangfeltárás szempontjából jóval szerencsésebb lett volna, mint pl. a Molnár János-barlang mellett kihajtott kutatótáró. A tavasbarlangban víz alatt, a hetvenes években a Vörös Meteor búvárai igyekeztek a barlangból északi irányba kitörni, de ez akkor még nem sikerült. Nagy előrelépést - a később szárazzá vált tavasbarlangban - a Kórház-barlang irányába, a Plecotus csoport kutatói által bejárt újabb szakaszok jelentettek. Az akkor feltárt un. Maximum-terem végpontján azonban zölden csillogó tóra bukkantak. A Poseidon Búvárklub 1989-ben itt kb. 30 métert tudott előrejutni.
A Plózer csoport 1997-ben a Kórház-barlang víz alatti szakaszainak kutatásával még közelebb jutott a tavasbarlanghoz. A Búvárok-terme, amely egy hatalmas forrásterem a száraz járatok alatt, két oldalággal továbbítja a vizet a Malom-tó forrásai felé. Az egyik ilyen „elfolyó” ágban végzett vízfestési kísérletünk során bizonyossá vált, hogy annak vize a Poseidonosok által feltárt víz alatti járatban jelenik meg, mégpedig 4-5 végponton egyszerre. Ezek közül pedig egyik sem volt könnyen úszható természetű. A legtávolabbi végpontok kaotikussá váló omladékban végződnek. A vékony kőzetlapok legyezőszerűen nyílnak, és a feláramló buborékok által lefeszegetett kövek néha olyan élményt okoznak, mint amikor az emberre vaskos lexikonok hullnak. Itt azonban, részben a felharapózódás révén egy levegős kürtő is keletkezett. Egy másik végponton még szintén 1997-ben sikerült továbbjutnunk, itt az erősen szembe áramló vizet kellett követnünk. A feltárást az nehezítette, hogy ezen a területen vastag réteglapok szakadtak le, amik magas küszöböket alkotnak. Itt a veszprémi búvárok is próbálkoztak a továbbjutással, és a kórház felől is messzire bejutottak. Szinte egymást váltogatva véstük a kőtömböket. Jelenleg megint egy omladékhegy állja el a szabad utat.
Eközben a szárazon kutató „szomszédaink” lázasan koptatták az un. Macska-ág szűkületeit, egyre közelebb jutva a tavasbarlang Maximum-terméhez. De az átjárót nem sikerült megtalálniuk.
Volt még egy ütőkártyánk, amit épp ezért vettünk fel. Mégpedig az a terem, amely a Poseidon-ág végén a vízszint fölé emelkedik. Hogy további barlangszakaszok vannak felette, az már akkor sem volt kétséges, csak azt alulról bontani nem nagyon lehetett biztonságosan. A felmérések során az is kiderült, hogy valahol fölötte húzódik a Macska-ág. Nem egészen egy éve a Plecotus csoporttal közösen terveket kezdtünk készíteni a Kórház-barlang felőli megközelítésre. Mivel az ott húzódó járatban több lehetőség is kínálkozott, mi a víz alól megközelíthető teremben több alkalommal is kopogással és hangjegyekkel jeleztük hollétünket. Odaát a szárazföldiek fel-alá szaladgáltak, hogy behatárolják a leginkább alkalmas járatszakaszt. Ez a negyedik alkalommal sikerült is, és itt egy kisebb oldalágat sikerült kibontaniuk mindössze néhány méter hosszúságban. A végén egy kereszthasadékra bukkantak, amely lefelé vezetett. Át még nem lehetett férni rajta, és a további bontások előtt érdemes volt még egy próbát tenni a nyomjelzésre. Ezennel füstöléssel akartunk kísérletezni. Felmerült a füstgyertya lehetősége is, de elképzeltük, ahogy a Macska-ág deréknyi járatai megtelnek valami toxikus anyaggal. Onnan még normál állapotban sem lehet egykönnyen kiszaladni, nemhogy fél méteres látótávolságban, mondjuk légzőkészülékkel. Maradt tehát az egyszerű illatos füstölő. A megbeszélt időpontban mindenki a maga helyszínére érkezett.
A száraz csapat tagjai arcukat a hasadéknak szorítva már távolabbról jól hallhatták a bugyborékolást. Még kétségbeesetten kiáltozni is kezdtek, mikor azt elhalkulni vélték. A kis levegős teremben felemelkedő búvárok miután elcsendesedtek, már tisztán hallották a fentieket, és látni lehetett a lámpák fényét is, ahogy a mennyezetet átszelő hasadékba világítottak.
Egy héttel később, december 16-án vasárnap immár közösen folytattuk a száraz rész bontását. A hasadék mentén haladva, komolyabb akadályok nélkül délután fél hat körül sikerült elérni a tavasbarlangot.
A kapcsolat hitelesítését januárra tervezzük, amikor is némi előkészület után a Kórház-barlangba indulunk el, majd a tavasbarlangból jövünk a felszínre. Ez az útvonal sajnos, vagy szerencsére, de soha nem lesz a legnépszerűbb átmenőtúrák egyike.

Szabó Zoltán
Plózer István Víz alatti Barlangkutató Csoport